NATO-főtitkár: Ukrajna és támogatói is kemény tél elé néznek

Erre a télre mindenképpen fel kell készülnünk, mert semmi jele annak, hogy Oroszország lemondana arról a céljáról, hogy átvegye az irányítást Ukrajna felett.

Erre a télre mindenképpen fel kell készülnünk, mert semmi jele annak, hogy Oroszország lemondana arról a céljáról, hogy átvegye az irányítást Ukrajna felett.

– nyilatkozta az AP-nek Jens Stoltenberg a NATO főtitkára.

Az euroatlanti katonai szövetség vezetője szerint az ukrajnai háború sorsdöntő pillanathoz közeledik, amikor kiderül, hogy az orosz offenzíva megakad-e Donbászban, miközben látjuk, hogy az ukránok képesek voltak visszavágni és visszaszerezni egyes területeket.

Annak ellenére, hogy a nyugati szövetségesek csütörtökön a délnyugat-németországi Ramsteinben tartott találkozón további felszerelések és fegyverek szállítására tettek ígéretet,  Stoltenberg szerint több téli felszerelésre lesz szükség.

A tél közeleg, és kemény lesz az ukrajnai harctéren. Tudjuk, hogy az ukrán hadsereg létszáma most nagyjából háromszor akkora, mint tavaly télen volt. Sürgősen szükségük van több téli egyenruhára, áramot, meleget termelő generátorokra, sátrakra és további felszerelésre, amelyek átsegíthetik őket a télen.

– jelentette ki Stoltenberg.

A nyugati katonai szövetség feje a magas energiaárak és az infláció miatt szenvedő nyugati országokhoz is beszélt, felszólítva őket arra, hogy őrizzék meg a hitüket, ugyanis a támogatás mostani megszüntetéséért túl magas árat kéne fizetniük.

Ha Putyin győz Ukrajnában, a világ veszélyesebbé hellyé válik, ugyanis akkor látni fogja, hogy brutális katonai erő alkalmazása, egy szomszédos ország megszállása, a nemzetközi szabályok durva megsértése és ártatlan civilek megtámadása sikerre vezethet.

– vélekedik a NATO-főtitkár.

(Guardian)