Az utolsó független újság is veszélybe került Oroszországban

Oroszország egyik utolsó megmaradt független hírportáljának, a Novaja Gazetának a működése is veszélybe került, miután az ország médiafelügyelete az engedélye elvételét követelte a weboldalától és nyomtatott kiadásától – számolt be a Guardian.

Oroszország egyik utolsó megmaradt független hírportáljának, a Novaja Gazetának a működése is veszélybe került, miután az ország médiafelügyelete az engedélye elvételét követelte a weboldalától és nyomtatott kiadásától – számolt be a Guardian.

Az orosz cenzúraügynökség, a Roszkomnadzor azt követelte, hogy a Novaja Gazeta bejegyzési igazolását nyilvánítsák érvénytelennek

– olvasható az újság csütörtöki közleményében.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy az újság az állami kommunikációs felügyelőségtől két figyelmeztetést kapott állítólagos jogsértések miatt. A Novaja Gazeta csütörtökön közölte, hogy a Roszkomnadzor bírósághoz fordult, ahol követelve a lap honlapjának médiaengedélyének visszavonását.

Kena Betancur / AFP – Dmitrij Muratov, a lap főszerkesztője a New York-i aukción, ahol elárverezték a 2021-es Nobel-békedíjáért járó emlékérmet 2022. június 20-án.

A lap közölte, hogy nem tudja, miért most érkezett ilyen kérés.

Miért négy hónappal a figyelmeztetések kiadása után nyújtják be a kereseteket, mi változott? Talán a politika? Mi az, ami manapság nem politika?

– közölte a lap, amely a bíróságon fog küzdeni a jogaiért.

A Novaja Gazeta márciusban ideiglenesen felfüggesztette a tevékenységét, miután bűncselekménynek minősült a konfliktusról szóló bármilyen tudósítás, ami eltért a kormányzati narratívától.