Egy szerbiai gazdának ráfizetéses lenne leszednie a saját termését, ezért inkább odaadja a falu lakosságának

Rajko Krszticsnek már tavaly sem érte meg leszedni a saját meggyét, sajnálja, hogy akkor még nem ajándékozta el.

Az idehaza méltán nagy népszerűségnek örvendő Szedd magad akciót indít egy szerbiai meggyültetvény gazdája, Rajko Krsztics, ám azt, hogy így döntött, súlyos gazdasági megfontolások indokolják.

A vajdasági Szabad Magyar Szó írása szerint sok dél-szerbiai gyümölcstermesztő elégedetlen a meggy felvásárlási árával, ezért sokan le sem szüretelik a termést, mert egyszerűen nem éri meg nekik. Krsztics is ebben a cípőben jár, elmondása szerint hiába ajánlanak más településeken 40, vagy akár 60 dinárt is a gyümölcs kilójáért, ő csak 30 dináros ajánlatot kapott, ami – tekintve, hogy a szedők 25 dinárt kérnek kilogrammonként, további öt dinárba kerül a rakodás, a mérés, az újra pakolás és a szállítmányozás – veszteségessé tenné neki az üzletet. Ezért aztán úgy döntött, ő maga nem fog szüretelni.

Intézett azonban egy felhívást a Bela Palanka melletti Ciflik lakóihoz, ami szerint akinek esetleg télirevalóra lenne szüksége, ingyen szedhet magának a termésből.

 Tavaly sem szüreteltem le a meggyet, mert alacsony volt a felvásárlási ár, de sajnálom, hogy már akkor nem ajándékoztam oda azoknak, akik aztán a boltokban 400 dinárt fizettek kilogrammjáért

– mondta Krsztics, aki azért emlékeztetett, hogy három-négy évvel ezelőttig a felvásárlók még kamionokat küldtek a gyümölcsösbe a termésért, ma már a termelőknek maguknak kell a felvásárlóállomásokig megszervezniük a fuvart.