Három gyermek is meghalt egy öngyilkos merényletben

Legalább hatan vesztették életüket Pakisztán északi részén egy öngyilkos terrorakcióban.

Legalább hat ember meghalt egy öngyilkos merényletben szombat késő este Pakisztán északnyugati törzsi régiójában, ahol megszaporodtak a biztonsági erők ellen irányuló támadások.

„Három katona és három gyermek halt meg egy öngyilkos merényletben” – idézi az MTI a kormányhadsereg sajtószolgálatának közleményét. A merénylő egy katonai jármű közelében hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet, miközben környezetében katonák járőröztek – írta a helyi média. A támadás az afgán határhoz közeli Észak-Vazirisztán körzetben történt, egy olyan területen, amely egykor az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport és a tálib szélsőségesek fellegvára volt.

Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a támadás elkövetéséért.

A pakisztáni tálibok, más néven Tehrik-i-Talibán Pakisztán (TTP) iszlamista fegyveres csoport az elmúlt hónapokban fokozták erőszakos kampányukat. A TTP az afgán-pakisztáni határ mentén ütött tábort, és a szunnita iszlámnak ugyanazt a keményvonalas értelmezését követi, mint afgán társaik, akik tavaly kerültek hatalomra, de más a szervezeti felépítésük. Felkelést folytatnak az iszlám törvénykezés, a saría uralmának bevezetése érdekében Pakisztánban.

A mintegy két évtizede tartó erőszakos cselekmények során mintegy 80 ezer pakisztáni civil és a biztonsági erők tagja halt meg öngyilkos merényletekben és más tálib támadásokban. A legutóbbi támadás napokkal azután történt, hogy csütörtökön a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban egy ember meghalt és több mint egy tucatnyi megsebesült egy piacon történt robbanásban.

Kiemelt kép: Egy korábbi öngyilkos merényletet követően egy felrobbant furgon belsejét vizsgálják a pakisztáni biztonsági erők tagjai Karacsiban 2022. április 26-án. MTI/EPA/Sahzaib Akber