Egy búvár holttestét és ötmilliárd forint értékű kokaint találtak egy ausztráliai folyó partján

Ötven kilogrammnyi, mintegy 20 millió ausztrál dollár (több mint ötmilliárd forint) értékű kokainra és egy búvár holttestére bukkant az ausztrál rendőrség egy új-dél-wales-i folyó partján – áll a hatóságok kedden közzétett bejelentésében.

A férfira eszméletlen állapotban, 170 kilométerre Sydney-től a Hunter folyó partján találtak rá, az életét már nem tudták megmenteni – tették hozzá. Az áldozat személyazonossága egyelőre nem ismert, a búvárok kedden is folytatják a kutatást nyomok után.

Robert Critchlow rendőrfelügyelő azt mondta, vizsgálat indult annak kiderítésére, van-e összefüggés a halott és a mellette talált kokain között. A hatóságok már kihallgatták egy közelben horgonyzó hajó legénységét, valamint két, a környéken vasárnap látott kisebb hajót keresnek, s a lakosság segítségét is kérik.

(MTI)