Megbukott az egykor krikett-világbajnokként tündöklő miniszterelnök Pakisztánban, és helyét a korrupció miatt büntetését töltő korábbi kormányfő testvére vette át. Dacára a regénybe illő történetnek a dél-ázsiai országban olyan politikai és gazdasági folyamatok zajlanak, amelyek több szempontból hasonlóak a világ más részein – köztük Nyugaton is – történt eseményekhez.
Pakisztánban évtizedek óta két nagy párt váltja egymást a hatalomban, az egyik a balközép Pakisztáni Néppárt (PPP), a másik a konzervatív, iszlamista Pakisztáni Muszlim Liga (Nawaz) (PML-N). Mindkét erő jellemzője, hogy egy-egy politikai klán irányítja őket, ami megfelel ugyan a helyi viszonyoknak, ám könnyen teret nyit a mindent elárasztó korrupciónak és nepotizmusnak.
Minthogy azonban Pakisztán messze nem egy megmerevedett autoriter rezsim, hanem egy, a helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó, de igen jól működő alkotmányos demokrácia, a korrupciós bűncselekmények és politikai túlkapások nem maradnak megtorlatlanul. A pakisztáni iszlamista jellegű demokrácia körültekintő működését jól példázza, hogy sok nyugati országot megszégyenítő módon szigorú kvótarendszert érvényesít a nők és a nem muszlim vallású kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítására.
Imran Khan (kiemelt képünkön), az egykori világbajnok krikettjátékos lényegében 2018-ban lépett be ebbe a térbe kormányzóképes politikusként. Karaktere az Európában és az amerikai kontinensen is jól ismert posztmodern karizmatikus vezető típusára emlékeztet. Khan a populáris kultúra felől érkezik, sportkarrierjét követően filantróp tevékenységével hívta fel magára a figyelmet, majd politikai pályára lépett.
1996-ban alapított pártjával, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) nevű centrista formációval jó ideig csak mérsékelt sikereket ért el. 2002-ben a párt színeiben mindössze egy képviselő jutott be a parlamentbe (ő maga), 2008-ban pedig el sem indult a párt a választásokon. A 2013-as év hozta el fordulatot, amikor több mint 7,5 millió szavazattal 16 százalékot ért el a nemzetgyűlésben. Öt évvel később Khan pártja már közel 17 millió szavazattal a legerősebb politikai erővé vált, és több koalíciós partnerrel kormányt alakíthatott.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1333" width="2000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Khan fő ígérete 2018-ban az volt, hogy felszámolja a pakisztáni politikai élet dinasztikus hagyományait, az ebből adódó korrupciót, valamint átfogó gazdasági és politikai reformokat indít a végletes eladósodottságtól, költségvetési hiánytól, munkanélküliségtől és szegénységtől szenvedő országban. Khan a bázisát elsősorban a fiatal, illetve a magasabban képzett városi lakosságra építette, de – minthogy nélkülük választást nyerni nem lehet – számított a nagy számú vidéki lakosságra is.
Centrista politikai ígéreteit Khan azonban nem tudta keresztülvinni. A tűzoltás, a koalíciós kényszerek és a reformokkal szembeni ellenállás hamar felemésztette az energiáit. Kritikusai szerint ráadásul rossz politikai döntéseinek sorával nemhogy eredményeket ért volna el, de még el is mélyítette az országot gyötrő válságot.
Khan a sajtószabadságra vonatkozó ígéreteit sem tartotta be. A Geo News pakisztáni hírcsatorna népszerű műsorvezetője, Hamid Mir nemrég elmesélte, hogy Imran Khan a megválasztását követően felhívta őt, és megkérte, hogy hat hónapig ne kritizálja őt a műsorában. A riporter megtette, amit kért, de a türelmi idő letelte után dolgozni kezdett, és igen hamar a miniszterelnök céltáblájára került. Khan miniszterelnöksége idején jellemző lett a cenzúra, a kormánnyal és a hadsereggel kritikus újságírók lejáratása. Ő volt viszont az első olyan politikus Pakisztánban, aki módszeresen és hatékonyan használta politikai kommunikációjához a közösségi médiaplatformokat.
Imran Khan politikai kudarcait olyan kihívások is tetéztek, mint a koronavírus-járvány, az ennek nyomán jelentkező gazdasági világválság, az Egyesült Államok kivonulása Afganisztánból, és újabban az orosz-ukrán háború globális következményei. A USA térségből való kivonulása érthető módon abba az irányba hajtotta az országot, hogy a régió stabilitása megőrzésének érdekében jó kapcsolatot ápoljon Oroszországgal és Kínával. Pakisztán függősége az orosz importáruktól pedig jelentősen növekedett az utóbbi években, sőt új gázvezeték építéséről is szó van a két ország között.
Az orosz állami média a látogatást ugyan egyszerű munkamegbeszélésként igyekezett beállítani, melyen áttekintik a kétoldalú kapcsolatokat, de valószínűbbnek látszik, hogy Putyin demonstratívnak szánta a dél-ázsiai atomhatalom vezetőjének Moszkvába hívását.
Az infláció, az élelmiszerárak és üzemanyagárak elszállása mellett Khannak a koalíciós partnerekkel is meggyűlt a baja, az év elején a miniszterelnök ellen fordultak, és az őt a háttérből támogató hadsereg szintén elveszthette a türelmét. Imran Khan ellen idén tavasszal bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a parlamentben. A miniszterelnök válaszul megpróbálta feloszlatni a nemzetgyűlést, és előrehozott választások kiírásával is próbálkozott, ám a legfelsőbb bíróság ezt megakadályozta.
A populista vezető erre igen hevesen reagált. Összeesküvés-elmélettel állt elő, mondván, hogy a pakisztáni hírszerzés információja szerint az Egyesült Államok beavatkozása áll az eltávolítása mögött. Állítását azonban nem sikerült igazolnia, és az amerikaiak is elutasították a vádakat.
Khannak botladozásai mellett azonban voltak érdemei is. Az AP elemzése szerint a kormánya nemzetközi elismerést vívott ki magának a világjárvány idején alkalmazott „okos lezárásokkal”, amelyek megvédték az építőipart, ami a legszegényebb rétegeknek biztosít megélhetést. A miniszterelnök korrupcióellenes retorikája emellett arra ösztönözte a külföldön élő pakisztániakat, hogy pénzt küldjenek haza. 2020-2021-ben így 29,4 milliárd dollár érkezett az országba, ami 2021-2022-ben várhatóan akár 31 milliárd dollárra is emelkedhet. A gazdaság jövőbeli kilátásai azonban így is borúlátásra adnak okot. A GDP növekedése a tavalyi 5,6 százalékról 4 százalékra esett vissza, az éves infláció pedig 13,4 százalékra kúszott fel áprilisban.
Az új pakisztáni miniszterelnök, Sebaz Saríf személyében az egyik nagy politikai klán tagja foglalta el a főhatalmat április közepén. Saríf a Pakisztáni Muszlim Liga vezetője, az ő családja irányítja az ország egyik legnagyobb vállalatát, amelynek cukor- és acélgyárai vannak. Saríf hatalomra lépése talán emiatt némiképp nyugtatólag hatott a pakisztáni piacokra: a rúpia árfolyama 86-ról rögtön 82-re erősödött a dollárral szemben, a bajba jutott karacsi tőzsde is szerény nyereséggel zárt aznap.
Saríf veterán politikusnak számít, pályafutása alatt többször vezette az ország legnagyobb és leggazdagabb régióját, Pundzsab tartományt, ahol Pakisztán lakóinak több mint harmada él. Visszatérése ugyanakkor a korábbi dinasztikus, kétpárti politikai szisztéma restaurációját is jelentheti. A miniszterelnök bátyjának, Navaz Sarífnak például kulcsszerepe volt abban, hogy az előző miniszterelnök populista politikai mozgalma megerősödhetett.
A 70 éves Saríf egyik fő jellemzője, hogy jó külföldi kapcsolatokat ápol. Bátyját gyakran elkísérte a külföldi útjaira, például Kínába, de közismerten jó a nexusa Recep Tayyip Ergdogan török államfővel is. A jelenlegi miniszterelnök nemzetközi érdeklődésének irányát jól mutatja az is, hogy a kinevezése utáni első útja Szaúd-Arábiába vezetett. Az iszlamista vezető szaúdi kapcsolatai nem előzmény nélküliek. 1999-ben, amikor Pakisztánban a hadsereg közvetlen politikai szerepet vállalt, más szóval puccsot hajtott végre, Saríf családja Szaúd-Arábiába menekült, és ott is maradt egészen 2007-ig.
A múlt heti szaúdi találkozón a miniszterelnök pénzügyi segítséget kért az arab országtól. A találkozóról szóló közlemény szerint Szaúd-Arábia hajlandó meghosszabbítani a pakisztáni jegybanknak nyújtott 3 milliárd dolláros hitelének futamidejét, és további 1,2 milliárd dollár értékben halasztott olajfizetési lehetőséget is felajánlott, igaz, utóbbiról már tavaly novemberben is tárgyalt a két ország.
Az ifjabb Saríf fivért bátyjához hasonlóan szintén nem kerülték el a súlyos bűnügyi vádak. 2003-ban, még a kényszerű száműzetése alatt, egy áldozat családja azzal vádolta meg, hogy ő adott utasítást a rendőrségnek öt vallásos fiatal kivégzésére, akiket egy rendőrökkel folytatott, állítólag megrendezett tűzharc során öltek meg. A diákokról azt feltételezték, hogy terrorcselekményre készülnek, de ezt nem sikerült bizonyítani. A Sarífot vádló család ügyvédje 2008-ban azonban indoklás nélkül visszavonta a vádakat a politikus ellen, és így az eljárást nem fejezték be.
Az új pakisztáni koalíciós kormány előtt komoly kihívások állnak. A válság kezelése már nem halogatható tovább. Az infláció megfékezése, az államháztartási rendbetétele, a gazdaság szerkezetének átalakítása, a növekvő szociális problémák kezelése együtt nem tűnik rövidtávon és könnyen megoldható feladatnak. A pályát nehezíti, hogy a következő választások Pakisztánban 2023-ban esedékesek. Kérdés, hogy addig vállalja-e a kormány a válságkezeléssel járó népszerűtlen és fájdalmas intézkedéseket, vagy időhúzásra játszik.