Szijjártó: Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába

Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, a NATO külügyminiszterei tanácsülésének második napján tartott sajtótájékoztatóján. A NATO értékelése szerint elhúzódó, akár évekig tartó lehet az ukrajnai háborús helyzet.

Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, a NATO külügyminiszterei tanácsülésének második napján tartott sajtótájékoztatóján. A NATO értékelése szerint elhúzódó, akár évekig tartó lehet az ukrajnai háborús helyzet. A NATO mint szövetség most is azt deklarálta, hogy nem résztvevője a konfliktusnak, és nem is szállít fegyvert Ukrajnának – közölte Szijjártó Péter az M1 tévécsatornán közvetített tájékoztatón.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a tanácskozáson több eredményt is sikerült elérni.

A szankciók nem fogják érinteni a kőolaj- és földgázszállításokat. Továbbá – a paksi atomerőmű működése szempontjából kiemelten fontos – nukleáris energia előállításához kapcsolódó tevékenység is mentesül a szankciók alól – közölte Szijjártó Péter.