Az Egyesült Államok arról biztosította Kijevet, hogy „nincs kifogása” az ellen, hogy lengyel harci repülőgépeket adjanak át Ukrajnának – állította szombaton az ukrán külügyminiszter.
Dmitro Kuleba, aki délelőtt Varsóban találkozott Joe Biden amerikai elnökkel, az AFP francia hírügynökségnek eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: „a labda most a lengyelek oldalán van”.
Részleteiben megvitatjuk az ügyet lengyel kollégáinkkal, hogy meghallgassuk az ő álláspontjukat is, de szeretnék világosan fogalmazni: Ukrajnának égetően szüksége van harci repülőgépekre,
hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője.
„Ki kell egyensúlyoznunk az erőviszonyokat az égen, hogy megakadályozzuk az oroszokat háborús bűncselekmények elkövetésében, városaink bombázásában és civiljeink megölésében” – tette hozzá. Kuleba kiemelte, hogy reméli az ügyben mielőbb megállapodásra tudnak jutni.