Épségben megérkezett Szlovákiába az a 11 éves kisfiú, aki 1200 kilométert tett meg Kelet-Ukrajnából egy hátizsákkal, egy zacskóval, egy útlevéllel és kezén rokonai telefonszámával. Hasszán azért ment el egyedül zaporizzsjai otthonából, mert édesanyja nem akarta a fiú nagymamáját magára hagyni. Hasszánt ezért vonatra ültette.
A határnál a vámosok segítettek neki, akik egyébként teljesen odavoltak a kisfiútól.
Ő egy hős, aki mosolyával mindenkit lenyűgözött
– mondták róla.
A határnál önkéntesek ételt és italt adtak neki, miközben a határőrök felvették a kapcsolatot a pozsonyi rokonaival. Édesanyja a szlovák rendőrség által közzétett videóban megköszönte mindenkinek, hogy gondoskodtak a fiáról. Elmondta azt is, hogy a lakóhelyük mellett van egy erőmű, amit az oroszok folyamatosan lőttek. De miután nem tudta édesanyját egyedül hagyni, ezért csak a fiát küldte el Szlovákiába.