Románia nem engedne az orosz követelésnek, hogy vonják ki az országból a NATO-erőket

Bukarest szerint az oroszok követelésétől eltérően nem kell kivonni a NATO-katonákat Romániából, hiszen épp az orosz fenyegetés miatt vannak ott.

Közvetlenül Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki genfi találkozója előtt több közleményt is kiadott az orosz külügyminisztérium. Az egyik ilyenben az a konkrét követelés állt, hogy a NATO vonuljon ki Romániából és Bulgáriából ezzel is elősegítve az Ukrajna körül kialakult válság megoldását. Moszkva szerint így lehetne visszatérni az Oroszország és a NATO közötti alapmegállapodás előtti felálláshoz, amely 1997-es állapotot tükrözne.

Az MTI a közleményhez kapcsolódva felidézte, hogy az Oroszország és a NATO által 1997 májusában aláírt alapokmányban a felek megerősítették: nem tekintik ellenfélnek egymást. Megállapodtak akkor abban is, hogy létrehozták a konzultáció, a koordináció és a közös fellépés mechanizmusát.

1999-ben Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság csatlakozott a szövetséghez, 2004-ben Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia, 2009-ben Albánia és Horvátország, 2017-ben Montenegró, 2020-ban pedig Észak-Macedónia. A NATO-nak jelenleg 30 tagállama van, és a szövetség kitart a „nyitott ajtók” politikája mellett, azaz további bővítés lehetőségét nem zárnák ki.

Ahogy várható volt, a román külügy megalapozatlannak tartja Oroszország igényét a NATO kivonulásával összefüggésben. Pénteken kiadott közleménye szerint a bukaresti külügyi tárca úgy látja: a NATO-csapatok jelenléte a tagállamok területén éppen hogy a szövetség védekező jellegű válaszlépéseként értelmezhető Oroszország egyre agresszívebb magatartására, ideértve az Ukrajnához tartozó Krím félsziget törvénytelen bekebelezését.

Oroszország már 2021 decemberében is előállt azzal az igénnyel, hogy a NATO vonja ki az idegen csapatokat és haditechnikát azon országok területéről, amelyek 1997-ben nem voltak NATO-tagok. A katonai szövetség ezt a követelést a nyilvános állásfoglalásaiban és az Oroszországgal folytatott párbeszédben is elfogadhatatlannak minősítette; a NATO szerint ez ez nem képezheti alkut tárgyát.

Az elrettentő és védelmi célokat szolgáló katonai jelenlét a közös védelem részét képezi, és ebben a kérdésben harmadik országnak nem lehet vétójoga

– mutat rá a bukaresti közlemény.

Románia a térség biztonsági fejleményeire hivatkozva továbbra is határozottan szorgalmazza a NATO keleti szárnyának megerősítését, ebben a vonatkozásban pedig üdvözli az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország azon bejelentéseit, miszerint csapatokat készülnek küldeni Romániába. Románia ugyanakkor kifejezi reményét, hogy az Oroszországgal kezdett nyílt párbeszéd a feszültségek csökkenését eredményezi, ami az egész euroatlanti térségnek érdeke – zárul a román külügyminisztérium közleménye.

A Digi24 román hírtelevíziónak nyilatkozva pénteken Mircea Geoana, a NATO főtitkárhelyettese úgy értékelte:

Oroszország nem szólhat bele abba, hogy a NATO hogyan csoportosítja katonáit a tagországok területén.

Szerinte Moszkva igénye anakronisztikus, az pedig elfogadhatatlan, és az európai múlt sötét időszakait idézi, hogy Oroszország katonai beavatkozással fenyeget egy szomszédos szuverén, független és demokratikus államot.

A román elnöki hivatal közleménye szerint Klaus Iohannis román államfő jövő szerdára összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), hogy megvitassák a Fekete-tenger kiterjesztett térségében és a NATO keleti szárnyán kialakult biztonsági helyzetet, és a reakcióképesség javítását célzó intézkedésekről döntsenek.