Catherine Walsh, a politikai kommunikáció kanadai kutatója a hvg.hu-nak azt mondja, Orbán Viktor kettős szerepet játszik, erőt fitogtat otthon, míg Brüsszelben ő az áldozat, de mindez színjáték. A Cardiffi Egyetem oktatója úgy látja, a kormányfő valódi gondok helyett csak olyan, maga által generált látszatproblémákat old meg, mint amilyen az „LMBTQI-propaganda” üldözése. A Pegasus-ügy túlharsogása is a kampánnyal arról árulkodik, hogy kínos ügyeket nem tud tisztázni a Fidesz.
Orbán Viktor szavazatszerző stratégiájának része, hogy olyan egyszerű magyarázatokat kínál táborának, amelyek a jóléttel, félelmekkel vannak összefüggésben, az emberek ugyanis morálisan védhetetlen dolgokat is eltűrnek, ha könnyebbé teszik életüket. Az, hogy akadályokba ütközik Brüsszelben, Norvégiában, csak erősíti globalizmusellenes üzeneteit, összefogja a mögötte álló tömeget.
Orbánék megtalálták maguknak azt a pozíciót, amelyben rosszfiúként viselkedhetnek, és az erre érkező reakciókat otthon elnyomásként adhatják el.
Az EU-t sosem hagynák el, mert annak elképzelhetetlen anyagi következményei lennének, de Orbánnál meglepően jól működik idehaza ez az áldozati szerep.
A brit konzervatív kormányzás 1980-1997 között nemcsak arra példa, hogy a szexbotrányok és korrupciós ügyek miatt betelhet a pohár, hanem arra is, hogy Tony Blair Gordon Brownnal lepaktálva, kétfejű sárkányként verte meg a Konzervatív Pártot. Catherine Walsh elképzelhetőnek tartja, hogyha az előválasztás végén két jelölt egy hasonló hatalmi tengelyt alakít ki, az sokkal biztosabb ellenpólusa lehet Orbánnak, mert szélesebb körben vonz be embereket.