Japánban kormányfő lett a szóvivőből

A 71 éves Szuga Josihide régi szövetségesét váltotta a poszton.

Japán miniszterelnök lett Szuga Josihide. Az új kormányfő korábban a kormány szóvivője volt. Néhány napja lett a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke. A tisztség Abe Sindzó párt- és miniszterelnök távozásával ürült meg. Szerdán a japán parlament 462 fős alsóházában 314-en szavaztak rá, és a felsőházi szavazás kimenetele sem kétséges, hiszen az LDP-nek ott is többsége van.

A japán sajtó tudni véli, hogy Szuga az új kormány felét az előző kabinet tagjaiból választja, az átlagéletkor hatvan év lesz, és csak két nő kerül a kabinetjébe. A kormányszóvivő pártelnökké, majd miniszterelnökké választásával valószínűleg folytatódik az Abe által meghatározott irányvonal.

A 71 éves Szuga a kormány kabinettitkáraként és szóvivőjeként dolgozott nyolc évig Abe Sindzó mellett, aki Japán történetében a leghosszabb ideig volt kormányfő. Az MTI szerint az új kormányfő számos kihívás elé néz, többek között a koronavírus-járvány idején kell új életre keltenie az ország gazdaságát. Korábban azt mondta, politikájában abszolút elsőbbséget élvez a gazdaság beindítása, a koronavírus visszaszorítása, ami szükséges a jövő évre halasztódott 2020-as tokiói olimpiai játékok megrendezéséhez is.

Szuga Josihide várhatóan folytatja elődje monetáris politikáját a kormányzati kiadások és reformok terén, diplomáciai tevékenysége  középpontjában pedig az Egyesült Államok és Japán alkotta biztonsági szövetség áll majd. Szugának meg kell birkóznia az Egyesült Államok és Kína közötti egyre nagyobb feszültséggel, kapcsolatot kell kiépítenie a november 3-ai amerikai elnökválasztás győztesével.

Abe Sindzó romló egészségi állapotára hivatkozva mondott le. A 65 éves politikus döntésekor közölte, nem akarja, hogy egészségi állapota kihasson politikai döntéseire, de folytatja a politizálást, indulni akar a következő választáson. Abe mandátuma egy év múlva járt volna le. Ő volt Japán legfiatalabban hatalomra került és legtovább hivatalban lévő miniszterelnöke.

Kiemelt kép: Szuga Josihide, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője, miután megválasztották kormányfőnek a japán parlament alsóházában szeptember 16-án. A korábbi miniszterelnök, Abe Sindzó augusztus 28-án jelentette be lemondását, romló egészségi állapotára hivatkozva. MTI/AP/Szaszahara Kodzsi