Több mint százzal csökkent a koronavírusos áldozatok száma Olaszországban

Viszont a fertőzötteké nőtt.

727 új halálos áldozatról és 4782 új koronavírussal fertőzött betegről adtak számot Olaszországban szerdán.

Az áldozatokat nézve ez csaknem 100 fős csökkenést jelent keddhez képest, miután aznap 837-en haltak meg.

A Guardian azt írja ezzel kapcsolatban, hogy az elmúlt egy hétben ez a legalacsonyabb halálozási szám, igaz, összesen már több mint 13 ezren haltak meg. Ennek ellenére nem lehet egyértelműen pozitív mérleget vonni a nap végén, miután a kedd közel 4000 ezer új fertőzött után szerdán ez a szám több mint 700-zal emelkedett, és már meghaladja a 110 ezret is. Az új fertőzöttek száma amúgy erős hullámzást mutat: a hétfői adat csökkenést jelzett a vasárnapihoz képest, viszont tendenciáról nem beszélhetünk a mai napi emelkedés után.

Ugyanakkor a WHO szerint a bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően hamarosan stabilizálódhat az olaszországi koronavírus-helyzet, azonban továbbra is óvatosságra lesz szükség, nem lehet még lazítani.

Kiemelt kép: Az új koronavírus okozta megbetegedések kezelésére a bresciai Poliambulanza kórház fizikoterápiás tornatermében létesített tizenöt ágyas intenzív osztály 2020. március 30-án. MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani