Erdogan akár Moszkvával is összecsap

A líbiai konfliktusban Moszkva és Ankara eddig is szemben álló feleket támogatott, de kevesen gondolták, hogy akár közvetlen összecsapásokra is sor kerülhet közöttük. Törökország és Oroszország kapcsolatát ugyanis az elmúlt években a szíriai polgárháború határozta meg, ahol kénytelenek voltak szorosan együttműködni saját érdekeik megvalósítása érdekében. Egy ilyen kaotikus időszakban nehéz eldönteni, hogy a török vezetésben az Amerika-barátságot orosz barátságra akarják-e lecserélni, vagy annak vagyunk a szemtanúi, hogy Ankara a szuverenitást maximalizáló külpolitikát folytatva senkivel – így Washingtonnal sem – hajlandó összehangolni a lépéseit. Jó példa erre a szíriai kurdok esete: bár az Egyesült Államok számára a kurdok voltak a fő eszközök az Iszlám Állam elleni harcban és így az Aszad-rezsim gyengítésében, Ankara egy ponton túl nem tolerálta tovább az amerikai érdekeket, ami végül a 2019. szeptemberi török offenzívához vezetett.

A líbiai példa ugyanakkor azt mutatja, hogy

Erdogan elnök kész Moszkvával is konfrontálódni ha úgy hozza a sors.

Líbiában eddig is török fegyverekkel harcoltak a kormányerők a Wagner csoport által támogatott Khalifa Haftar tábornok erői ellen. Az elmúlt hónapok hírei szerint az orosz zsoldoscég 800-1000 tagja lát el kiképzési, karbantartási feladatokat a Líbiai Nemzeti Hadseregben (amely, nevével ellentétben, a nemzetközileg elismert kormány ellen harcol), sőt a Wagner csoport tagjai a főváros, Tripoli körüli harcokban legutóbb már közvetlenül is részt vettek mesterlövészekkel. A növekvő aktivitásról szóló trendet kiegészíti, hogy David Schenker, az amerikai külügy térségért felelős államtitkára szerint Moszkva már reguláris csapatokat is küld Líbiába.

Haftar mögött széles nemzetközi koalíció áll, amely fegyverekkel, pénzzel és kiképzőkkel támogatja hódításait. Oroszország a konkrét segítségnyújtás szempontjából még csak nem is a legfontosabb partner, hiszen az Egyesült Arab Emírségek biztosít a felkelőknek felfegyverzett kínai drónokat, repülőgépeket és páncélozott harcjárműveket. Haftar legutóbbi offenzívája idén áprilisban már a főváros bevételét célozta.

Bár a Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök vezette líbiai kormány nemzetközileg elismert, ez nem jelenti azt, hogy bárki hajlandó lenne fegyverrel támogatni. Az elmúlt hónapok hírei azt mutatják, hogy még a politikai támogatás is kérdéses: úgy fest, Franciaország és az Egyesült Államok is hajlandó lenne Haftar tábornok mögé állni. Ebben a helyzetben Ankara mutatkozik az egyetlen olyan szereplőnek, amely katonailag is segíthet a líbiai kormánynak.

A Tripoli elleni tavasz támadással egy időben Törökország felgyorsította a katonai segélyek, mindenekelőtt a fegyverek és a saját gyártású drónok biztosítását esz-Szarrádzs kormányának. Így az az abszurd helyzet alakult ki, hogy

ha valaki a jövő háborúit akarja tanulmányozni, akkor Líbiára kell figyelnie.

Az ENSZ becslése szerint az elmúlt fél évben a két oldal több mint 900 műveletet hajtott végre drónnal, sehol máshol napjaink konfliktusaiban nem használnak ilyen nagy számban pilóta nélküli eszközöket. A felderítésre és csapásra használt drónoknak köszönhetően a kormányerők sikeresen foglaltak vissza azóta egy várost, és olyan látványos akciót is végrehajtottak, mint hogy egy fegyverszállítmánnyal teli teherszállító-repülőgépet sikerült megsemmisíteniük egy Haftarék kezén levő repülőtéren.

Törökország most kész akár ezen is túltenni, és katonákat telepíteni az országba. A szíriai török offenzívák után ez talán nem olyan meglepő, de azért egy szomszédos országot megtámadni könnyebb, mint több ezer kilométerre az otthontól harcolni. Nem a honvágy miatt, hanem mert ilyen távolságból ellátni egy kisebb-nagyobb katonai egységet az eddigi tapasztalatok alapján csak az USA, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia, esetleg Kína képes.

Törökország azonban sokat fejlődött az elmúlt évtizedben. Először Szomáliában hozott létre kiképző bázist a helyi hadsereg számára, majd Katarban alakított ki támaszpontot több száz, talán ezernyi török katonával. Ezek azonban nem háborús konfliktusok, Líbiába viszont azért mennének a török katonák, hogy megtámasszák a düledező kormányt, és ha kell, visszaszorítsák Haftar tábornok orosz segítséggel támadó milíciáit.

Mi lesz, ha a török drónok a Wagner csoport zsoldosait lövik ki, vagy a Tripoli környéki csatározásokban orosz mesterlövészek végeznek török katonákkal?

Biztosak lehetünk benne, hogy ezt mindkét oldal próbálja elkerülni, noha a zsoldosok jelenléte is ezért hasznos a küldő ország, azaz az oroszok szempontjából: a határok tesztelése miatt. Láttunk már ilyet, 2018 februárjában a szíriai kormányerők és az oldalukon harcoló, a Wagner csoporthoz tartozó zsoldosok megpróbáltak elfoglalni egy olajfúrótornyot Kelet-Szíriában. A torony a szíriai kurdok kezén volt, kérésükre pedig az amerikai légierő szétbombázta a támadókat. Bár formálisan nem az Egyesült Államok és Oroszország harcolt egymással, azért a két fél között égtek a telefonvonalak utólag.

A szorosabbra fűzött török-líbiai kapcsolat utóhatásai sokrétűek és ellentmondásosak lesznek. Mivel Törökország egyedüliként segít megmenteni a nemzetközileg elismert líbiai kormányt, Erdogan elvileg ezzel szívességet tesz az Európai Uniónak és az esz-Szarrádzs kormányát támogató nyugati hatalmaknak. Ugyanakkor a lépés egy múlt hónapban között átfogó biztonsági és tengerészeti megállapodással is összefügg, amely a földközi-tengeri kizárólagos gazdasági övezetek (a tengerparttól számított 188 mérföldes sáv, ahol az adott államnak kizárólagos kitermelési jogosítványai vannak az altalajban) határairól, így a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő olaj- és gázlelőhelyek kiaknázásáról szól. Ez súlyos felháborodást váltott ki Görögországban, mert a megállapodás figyelmen kívül hagyja Athén (és kisebb részben a szintén a két ország között fekvő Ciprus és Egyiptom) jogait.

Athén szerint a török-líbiai megállapodás a két ország tengeri kizárólagos gazdasági övezetének határáról tudomást sem vesz arról, hogy e határon helyezkedik el Kréta szigete. A görög vezetés felháborodását jelzi, hogy a kiutasította az országból a líbiai nagykövetet, és kezdeményezte Brüsszelben az érdekelt török cégekkel szembeni szankciók bevezetését. Ankara már az elmúlt évben megkezdte a Ciprus partjainál található olaj- és gázlelőhelyek feltárását, amire felhatalmazást az egyedül általa elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságtól kapott.

Az eseményekbe szinte kódolva van egy újabb, elsősorban politikai-gazdasági konfliktus az EU és Törökország között, ami a migrációs válság újabb fejezetével is fenyegethet. Így az is látszik, hogy Ankara érdeke, hogy az ingadozó líbiai kormány talpon maradjon, mert a közvetlen hasznon kívül a tágabb geopolitikai folyamatokat is csak így fordíthatja a maga javára.

Kiemelt kép: Murat Cetinmuhurdar  / Anadolu Agency / AFP