A DK-sok megszavazzák von der Leyent

50 ezer ember vett részt az internetes konzultációjukban, és ők is ezt akarták.

Támogatni fogjuk Ursula von der Leyen jelöltségét az Európai Bizottság élére. Programjának támogatása jó Magyarországnak és rossz Orbánéknak

– jelentette be a Demokratikus Koalíció részéről Gréczy Zsolt szóvivő.

Gréczy Zsolt elmondta, hogy a párt négy EP-képviselője támogatni fogja a német politikus megválasztását, erről a DK elnöksége döntött. Az elnökség figyelembe vette, hogy a párt internetes konzultációt indított, amelyben megkérdezték az embereket, hogy megszavazzák-e von der Leyent: Gréczy közölte, hogy 50 ezernél valamivel többen szavaztak, és „az egyértelmű többség” amellett volt, hogy támogassák von der Leyent a DK-sok.

Gréczy Zsolt szerint az EB-elnökjelölt programja ugyanaz, mint a DK programja: egyaránt mindkettőben fontos szerepet kap az Európai Egyesült Államok gondolata, az európai minimálbér és a munkanélküli ellátás bevezetése, új európai gyermektámogatásokat és multiadót ígér, és klímavédelmi célokat is előír.

Homályos fenyegetéseket intézett a Fideszhez von der Leyen
A jogállami eljárásokról továbbra sem mond konkrétumot az Európai Bizottság elnökjelöltje, akit mégis mintha egyre inkább támogatna a szocdem és a liberális frakció.

A DK-s politikus azt is megjegyezte, hogy von der Leyen kedd délelőtti beszédében a jogállami kritériumok betartatását ígérte, és azt is mondta, hogy Európa bomlasztói harcos ellenfelet kapnak személyében:

Orbán Viktor számára ez felér egy hadüzenettel

– vélekedett Gréczy.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd