Közel kétezer gyilkost engedtek ki hamarabb Romániában a rossz börtönkörülmények miatt

Többségük egy jogi kiskapunak köszönheti, hogy idő előtt szabadult.

Több mint 16 ezer elítélt került idő előtt feltételesen szabadlábra azon jogszabály nyomán, amely kimondja, hogy az embertelen körülmények között fogva tartott rabok szabadságvesztéséből 30 naponként 6 napot le kell vonni. A Krónika beszámolója szerint 1834 emberölés miatt elítélt rabot engedtek ki hamarabb a 2017 októberében hatályba lépett új szabály óta.

Közel hatezer rablás és lopás miatt elítélt fegyencet engedtek ki,  762-en voltak börtönben nemi erőszakért, 1165 ember pedig ittas, jogosítvány nélküli vezetés, vagy más közlekedési bűncselekmény miatt ült.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kiengedett rabok többsége csak azért szabadulhatott előbb, mert trükközött. Mindent elkövettek ugyanis, hogy a korszerű aradi, giurgiui, bákói vagy a szamosújvári celláikból a túlzsúfolt börtönökbe helyezzék át őket. A törvény elvileg nem teszi azt lehetővé, hogy a rabok maguk válasszák meg a börtönt, de nem telt el sok idő, amíg megtalálták a jogi kiskaput az előírások megkerülésére.

A megoldás az, hogy mondvacsinált pereket indítanak azokban az országrészekben, ahol bíróságra kell járniuk. Ezzel magyarázható, hogy a giurgiui börtön 81 százalékos helykihasználtsággal működik, vagyis 281 elítélt számára lenne még helye, miközben már 1200 rabjuk kérte onnan az áthelyezését. Hasonló helyzetben van a norvég alapból felújított, 87 százalékos kihasználtságú aradi börtön is, ahonnan 1800 rab menekült el, olyan helyekre, mint a normális befogadó képességét 27 százalékkal túllépő craiovai börtön.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Címkék: bukarestbörtön