Elégedetlenek a Néppárt tagjai Orbán bocsánatkérésével

Egy finn politikus szerint ezen a ponton már nem segítenek a levelek.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. Ebben a Fidesz elnöke bocsánatot kért „a támadó nyelvezetért”, de – mint írta – fenntartja politikai álláspontját. Egyben kérte, hogy ne tegyék ki a Fideszt a néppártból.

Elsőként  a belgiumi Kereszténydemokrata és Flamand Párt (CD&V) válaszolt, majd csütörtökön többen is követték a példáját. Ami közös: mindannyian elégedetlenek Orbán bocsánatkérésével.

Maxime Prévot, a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetője szerint ez a bocsánatkérés semmit nem változtat azon a véleményükön, hogy a nagyobbik magyar kormánypártnak nincs többé helye az EPP-ben.

Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) elnöke rámutatott, hogy Orbán mindössze egyetlen kijelentéséért kért elnézést, intézkedéseiért, egyéb nyilatkozataiért és kampányaiért nem, és ez nem elegendő.

Petteri Orpo, a finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) elnöke azt közölte, hogy megkapta az üzenetet, de nem vonják vissza kizárási indítványukat.

Ezen a ponton levelek már nem segítenek, a Fidesznek tettekkel kell bizonyítania elkötelezettségét az EPP mellett, de ez nem történt meg.

Tíz országból tizenhárom EPP-tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását a magyar kormány újabb plakátkampánya és szerintük jogállamiságot veszélyeztető lépései miatt. Erről a konzervatív európai pártcsalád politikai közgyűlésén szavaznak a résztvevők jövő szerdán.

(MTI)

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István