Juncker a legrosszabb forgatókönyvű Brexitre számít

AZ Európai Bizottság elnöke azután mondta ezt, hogy ismét tárgyalt a brit kormányfővel.

Nem túl optimista Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának esélyeit illetően. Juncker egy csütörtöki brüsszeli rendezvényen kérdésre válaszolva egyfajta „Brexit-fáradtságról” számolt be, hozzátéve, hogy ezért alapvetően nem is tervezett beszélni a témáról.

Kijelentette, hogy az Európai Bizottság mindent megtesz a „rendezett, civilizált” brit kilépés biztosítása, a legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében, de ő maga jelenleg nem túl bizakodó ez ügyben.

A megállapodás nélküli távozás szörnyű gazdasági és társadalmi következményeket vonna maga után az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban egyaránt

– mondta. Szerinte „a brit parlament mindig valami ellen, nem pedig valami mellett szavaz”.

Juncker katasztrófának nevezte, hogy ötéves elnöki mandátuma alatt fel akart építeni valamit, de először jött a görög euróválság, utána a migrációs krízis, végül pedig a brit kilépés ügye, amely éppen valaminek a lebontása.

Jean-Claude Juncker előző este Theresa May brit kormányfővel tárgyalt Brüsszelben. Bár nem értek el áttörést, névtelenséget kérő diplomáciai források azon véleményüknek adtak hangot, hogy valamivel közelebb került a megállapodás a felek között.

Mint közölték, nem volt szó a kiválási szerződés újranyitásáról,

inkább egy külön jogi melléklet, egy párhuzamos nyilatkozat vagy értelmező dokumentum elfogadása vagy a jövőbeli kapcsolatokról szóló politikai nyilatkozat módosítása lehet a cél a konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ideiglenes jellegének biztosítása érdekében.

Egy bennfentes tisztségviselő hangsúlyozta, konkrét javaslatok csak azután következhetnek, hogy a brit parlament alsóháza világosan jelzi, egy hasonló megoldással lehetővé válna a megállapodás ratifikálása. Ha ez megvan, akkor március elején kidolgozzák a szöveget, amelyet megküldenek jóváhagyásra a március 21-22-i EU-csúcsra.

Egy másik kérdés kapcsán Juncker elmondta, hogy ellenzi az Európai Egyesült Államok koncepcióját, mivel nem hiszi, hogy működőképes lenne.

Kiemelt kép: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY