Messiásnak nevezi magát, és beszántaná a parlamentet a brazil elnökválasztás esélyese

A spanyol El País helyszíni beszámolói szerint ilyen éles törésvonalak még soha nem voltak a sokszínűsége miatt amúgy konszenzusra törekvő társadalomban. Ennek egyik oka a politikai közbeszédet trumpi magasságokba emelő 63 éves exkatona Jair Bolsonaro, akinek jó esélye van arra, hogy az elnökválasztás első fordulóját meg is nyerje, a szavazatok közel 35 százalékával. Trumphoz hasonlóan ő is egyfajta outsidernek állítja be magát, aki végre leszámol a korábbi korrupt establishmenttel, visszahozza a rendet és a stabilitást az országba, és „naggyá teszi megint Braziliát”. Persze Bolsonaro nem is outsider, és nem is feltétlenül tisztakezű: 27 éve parlamenti képviselő, igaz, összesen 600 törvényjavaslata közül csak kettő ment át, mondhatjuk, hogy a inkább a partvonalról kiáltozott. Egy időben feleségét is alkalmazta titkárnőként, de amikor háromszorosára emelte az asszony fizetését, abból már bírósági ügy lett. Rajongótáborát mindez cseppet sem érdekli: nekik Bolsonaro maga a messiás, ezt egyébként már a nevéhez is hozzátette, és így – Jair Messias Bolsonaroként – kampányol országszerte.

A vidéki fogorvos fiaként született politikus az 1964 és 1985 közti katonai rezsim alatt a hadseregben is szolgált, és nagy nosztalgiával beszél erről az időszakról. Ez is bejön a többségében fehér férfiakból és sok fiatalból álló szavazótáborának. A diktatúrát így jellemezte egy 2016-os interjúban:

Demokrácia volt, csak választások nélkül.

Amikor szóba hozták a gyilkosságokat, emberrablásokat, kínzásokat, bicskanyitogató stílusban azt válaszolta: „Az volt a baj, hogy csak kínoztak és nem öltek meg többet embert”. Szemrebbenés nélkül állítja, hogy még legalább 30 ezer embert el kellett volna tüntetni a föld felszínéről,

kezdve rögtön a brazil parlamenttel, amit első dolga lesz beszántani, ha hatalomra kerül.

Ehhez megfelelő harcostársat is választott, egy nyugalmazott tábornok, Hamilton Mourau személyében, aki szükség esetén katonai puccsal oldaná meg az ország problémát.

Bolsonaro népszerűségének nem tesz rosszat az sem, hogy sportot űz abból: vállalhatatlan kijelentéseket tesz nőkről, melegekről, szegényekről, vagy épp a feketékről. „Öt gyerekem van, négy fiú, de a végén egy gyenge pillanatomban egy lány is csináltam” – mondja ezt saját családjáról. Amkor a nemi erőszak szóba került mint komoly brazil társadalmi probléma, képviselőtársának, Maria do Rosario volt miniszternek azt mondta, hogy „nem erőszakollak meg, mert még azt sem érdemled meg”.

A melegeknek pedig azt üzente, hogy

inkább látnám holtan a fiamat, mint hogy meleg legyen.

Szociális megoldásként megpendítette a szegények sterilizálását is, mondván, náluk úgysem működik semmilyen fogamzásgátlás vagy családtervezés, mert ezek a rétegek képtelenek bármit is felfogni. Végül pedig, amikor valaki a rendőri erőszakot bírálta, azzal vágott vissza:

Az nem is igazi rendőr, aki nem öl.

De igazi népszerűséget mégsem ezek a kijelentések adtak Bolsonarónak, hanem az, amikor 2011-ben, képviselőként elérte: az oktatási minisztérium vonja vissza az iskolákba elküldött, homofóbia ellenes videókat és oktatási segédanyagokat. Mindez azt szolgálta volna, hogy a társadalom kevésbé stigmatizálja az egyneműek közti kapcsolatokat. Ennek elkaszálásáért Bolsonarót rögtön keblére ölelte az egyház, amely amúgy is ferde szemmel nézte a kormány abortuszkönnyítéseit vagy az egyneműek közti kapcsolatok legalizálását.

2016-ban, amikor már javában készült az elnökválasztásra, fiaival elutazott Izraelbe, ahol nagy felhajtás közepette mindegyiket megkeresztelte a Jordán folyó vízében. Azóta a növekvő számú brazil evangelizációs közösség megmentőként ünnepli, szinte kultuszt épített köré. Mindehhez jött még a szeptember eleji merénylet, amikor az utcán egy – állítólag szintén isteni sugallatra cselekvő – fiatalember hasba szúrta. Egymás után születtek a legendák arról, hogy valójában Isten keze segített, hogy a kés nem a szívébe hatolt, hanem kicsit lejjebb érte.

Ha minden rendben menne Brazíliában, akkor egy Bolsonaro szintű politikusnak aligha lenne esélye a sikerre. De a dolgok rosszul mennek. A kétezres évek gazdasági szárnyalása, az ígéret, hogy a 200 milliós ország tartósan kiemelkedhet a fejlődő státuszból, és megkapaszkodhat a fejlett világban, már a múlté. Bár Lula da Silva és Dilma Rousseff elnöksége alatt tízmilliókat sikerült kiemelni a nyomorból, komoly szociális programok indultak, a recesszió az eredmények egy részét elvitte. A brazil fizetőeszköz, a reál árfolyama soha ilyen alacsonyan nem volt még az 1994-es pénzreform óta, miközben 12 millióan vannak munka nélkül.

Több millióan süllyedtek vissza a nyomorba, elharapózott az utcai erőszak, egyes helyeken szinte polgárháborús viszonyok uralkodnak. Tavaly 68 ezer ember esett gyilkosság áldozatául. Időközben (részben) fény derült a teljes brazil pártrendszert átszövő korrupcióra, amelyhez gyakorlatilag az összes, nevében független intézmény is asszisztált: mindez a társadalom széles rétegeinek kiábrándulásához vezetett.

Az elittel szembeni bizalomvesztés hasonló ahhoz, ami az USA-ban Trump mozgalmát is táplálta – és Bolsonaro is hasonló sikerben reménykedik. Nem véletlen, hogy nagy erőkkel nyomul a közösségi médiákban, WhatsApp-on keresztül folyamatosan bombázza követőit valós vagy épp valótlan hírekkel.

Legnagyobb és legszervezettebb ellenfelei a nők, akik több utcai megmozduláson, illetve a közösségi médiában is tiltakoztak Bolsonaro ellen.

A többi párt eközben a sebeit nyalogatja és sopánkodik Bolsonaro miatt. A sokak szemében még mindig ikonnak számító Lula da Silva – akit egyébként a Munkáspárt az utolsó pillanatig  elnökjelöltként akart indítani – a rács mögül követi az eseményeket, miután jogerősen 12 évre ítélték korrupció miatt. Lula egyébként még mindig a legnépszerűbb politikus, ha engedték volna indulni, meg is nyerhette volna a választást. De nem engedték, így a Munkáspártnak az utolsó pillanatban kellett b-terv után nézni. Jobb híján Fernando Haddadra esett a választás, aki korábban Sao Paolo főpolgármestere és Lula egyik oktatási minisztere volt. A Sao Paoló-i egyetem ünnepelt professzora azonban a gyakorlati politizálásban nem volt valami sikeres: alig került a polgármesteri székbe, meg kellett emelnie a tömegközlekedési tarifákat, erre feldühödött tömegek vonultak az utcára, s a végén még a rendőrséget is be kellett vetni a megfékezésükre. Hiába hozta létre a brazil metropolis szakmailag komoly városfejlesztési tervét, ha nem tudta csökkenteni a kórházi várólistákat, vagy több férőhelyet biztosítani az óvodákban. A választók az első adandó alkalommal le is váltották. Haddad visszatért az egyetemi katedrára, innen aktiválta most a Munkáspárt

mint Lula egyetlen olyan volt miniszterét, akire nem vetült a korrupció gyanúja.

Nem kis feladat áll előtte: egyrészt szinte egyik napról a másikra meg kellene megtanulnia  a közemberek nyelvén beszélni, másrészt – ha valóban ő jut be Bolsonaro mellett az október 28-i második fordulóba – be kell bizonyítania, hogy ő nem csupán Lula meghosszabbított keze, hanem képes megszólítani a volt elnökben csalódott középosztályt is.

A nemzetközi elemzők egyelőre megosztottak azzal kapcsolatban, hogy gazdaságilag ki tudná rendbeszedni az országot. A pénzpiacok nem bánnák Bolsonaro győzelmét, aki újabban neoliberális gazdaságpolitikával kampányol, a chicagói egyetemen végzett Paulo Guedes  befektetési bankár tanácsait követve. Guedes a klasszikus „Chicago-Boys” iskola szerint mindent privatizálna, főképp a Petrobras olajtársaságot, majd a bevételekből csökkentené az államadósságot. Az már más kérdés, hogy Bolsonaro ezt komolyan gondolja-e, tekintve, hogy korábban épp a diktatúra etatista gazdaságpolitikáját dicsérte. Fernando Cardoso korábbi brazil elnököt például lelövette volna, amiért privatizálta többek között a vasércbányákat. A közgazdász végzettségű Fernando Haddad legalább nem árul zsákba macskát, a Munkáspárt hagyományos, erős államra és újraelosztásra épülő politikáját vinné tovább, de tisztában van vele:

fájdalmas reformok nélkül nem fog menni.