Donald Trump ellenkönyvet ír

Majd ő megírja az igazságot, mert szerinte Bob Woodward könyve hazug.

Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy megírja saját könyvét Bob Woodward könyvének ellensúlyozására. Ezt maga az elnök jelentette be hétfői Twitter-bejegyzésében.

A Woodward-könyv egy vicc. Újabb támadás ellenem

– írta mikroblog-bejegyzésében az elnök, és hozzátette, hogy a The Washington Post főmunkatársa által írt könyv névtelen és nevük elhallgatását kérő forrásokat idéz, akik közül szerinte néhányan már fel is fedték magukat és elmondták, hogy a könyvben szereplő idézetek „képzelgések”. Hozzátette:

a demokraták nem tudnak veszíteni. Majd én megírom az igazi könyvet!

Trump idézte John Mattis védelmi minisztert és John Kelly kabinetfőnököt, akik cáfolták a könyvben foglaltakat.

Bob Woodward egy hazug, aki a félidős választások előtt mintha a demokraták embere lenne

– tette hozzá. Donald Trump ugyanakkor ezúttal is dicsérte kormányzata tevékenységét.

A Fehér Ház ‘olajozottan működő gépezet’. Országunk történetének néhány legnagyobb és legfontosabb megállapodását készítettük el és még több várható. A demokraták meg fognak őrülni!

Az elnök mikroblog-bejegyzését megelőzte Bob Woodward, a vitákat kavaró Félelem: Trump a Fehér Házban című könyv szerzőjének interjúja az NBC televízió hétfő reggeli műsorában.

Én még soha nem láttam példát arra, hogy egy elnök ennyire elszakadjon a valóságtól

– fogalmazott Woodward. Úgy vélekedett, hogy Donald Trump tényleg veszélybe sodorja a nemzet biztonságát.

Woodward könyve már bestseller az Amazon internetes áruház listáján. A múlt héten került piacra, és azóta folyamatos viták tárgya az amerikai politikai életben. Donald Trumpot a szerző zabolátlan, indulatos, könnyen zaklatottá váló emberként írja le, a kormányzat működését pedig zűrzavarosnak vélelmezi.  Donald Trump hazugnak minősítette a könyvet, a kormányzat nem egy tagja pedig interjúkban cáfolt egyes állításokat.

Címkék: donald trumpkönyv