Letartóztattak több tucatnyi dzsihádistát

Állítólag Törökország nemzeti ünnepén akartak merényletet elkövetni.

Letartóztatták Törökországban az Iszlám Állam 49 feltételezett tagját, akik közül többről azt gyanították a hatóságok, hogy merényletet akar elkövetni vasárnap, Törökország nemzeti ünnepén – írja a hivatalos török hírügynökség.

55 külföldi állampolgár ellen adtak ki letartóztatási parancsot, de a nemzetiségüket nem árulták el a hatóságok.

Törökországban az elmúlt két évben számos halálos kimenetelű merényletet követtek el, amelyeket az IÁ-nak tulajdonítanak, illetve maga a szervezet jelentkezett elkövetőként. A legutóbbit egy isztambuli diszkóban követték el tavaly szilveszterkor, és 39 ember halálát okozták vele. Azóta a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket tartják érvényben, és a hatóságok rendszeresen tartóztatnak le terrorizmussal gyanúsított embereket.