Gyermekházasságra keresett az interneten, mielőtt elrabolta egykori tanítványát

Tudatosan kitervelhette a rablás minden mozzanatát. Egy hete nem találják őket.

Új információkat hozott nyilvánosságra a Tennessee Nyomozóiroda annak a 15 éves lánynak az ügyében, akit feltehetőleg a korábbi tanára, Tad Cummins rabolt egy héttel ezelőtt. Az iroda sajtóközleményben tudatta, hogy Elizabeth Thomas feltételezett elrablója a bűncselekmény előtt azt kutatta, hogy milyen lehetőségek vannak gyermekházasság megkötésére. Az egykori pedagógus emellett a Nissan Rogue típusú

személyautója hatóságok általi lenyomozhatóságára is rákeresett.

A nyomozók szerint az időzítés nem lehet véletlen, mivel a férfi épp az eltűnésük előtt három nappal kezdett a témák után kutakodni. A tinilány és a középkorú Cummins március 10-én tűnt el, a hatóságok azóta nem találják őket. A rendőrség szerint a lány minden kétséget kizáróan a férfival van, ezt erősítik meg a fent említett keresési előzmények is.

Elváltoztatná a külsejét

Március 7-én az eltűnés előtt három nappal egy biztonsági kamera felvette Cummins-t, aki egy helyi Wallmartban hajfestéket vásárolt. A nyomozók szerint a férfi arra készülhetett, hogy elváltoztatja a lány vagy akár a saját külsejét, hogy könnyeben eltűnhessenek a hatóságok elől. A Tennessee rendőrség egy hét alatt több mint 650 bejelentést kapott arról, hogy látták a gyermekrablót, de sajnos egyetlen alkalommal sem sikerült közelebb kerülni Cumminshoz.

Elizabeth Thomas

Csak ne Alabamába

Az eltűnt lány édesapja a People magazinnak azt mondta, hogy attól tartanak a leginkább, hogy Cummins Alabama államba tart Elizabeth-tel, ahol a leglazábbak a házasságkötés szabályai. A feldúlt apa így folytatja:

Ő még csak egy gyerek, ezt kell az embereknek megértenie, Cummins pedig egy felnőtt 50 éves férfi. A lányom nem képes még fontos döntéseket hozni, másnak pedig nincs joga dönteni helyette.

A lány valószínűleg önszántából mehetett a férfival, mivel az eltűnése előtt a Facebook-profilján a családi állapotát “egyedülállóról” átváltoztatta “házassá”, amit egy kis gyűrű emotikonnal is nyomatékosított.

Thomas-ék ügyédje elmondta, hogy a család megrendüléssel vesz minden olyan megállapítást, amely szerint a lányuk önszántából akart volna hozzámenni a nála évtizedekkel idősebb tanárához. A nyomozás közben nyilvánosságra került egy közös fotó is a párról, ami napokkal azelőtt történt, hogy először szexuális viszonyba kerültek egymással az iskolában.

Cummins és Thomas

Elizabeth utoljára egy flanel inget és egy feket farmert viselt, Cummins pedig egy ezüst színű Nissant vezetett. A helyi nyomozóiroda arra kéri az embereket, hogy ha valakinek tudomása van a pár hollétéről, akkor értesítse az illetékes hatóságokat.