Kanadai újságírót fenyített a magyar gój motoros

A magyarországi állapotokról készített riportot egy kanadai újságíró, de a szélsőjobbról nem szívesen nyilatkoztak neki. A motorosvezér finom fenyítést is alkalmazott.
Kapcsolódó cikkek

Az untig ismételt, szokásos riportot tolta le egy kanadai újságíró a szélsőjobbra tolódó Magyarországról, az egyenruhában masírozó brigádokról, menekültellenességről és antiszemitizmusról a CBC-nek, de ezúttal volt egy nem várt fordulat is:

Margaret Evans alaposan meg lett fenyegetve. Vagy nem is.

A riport in medias res azzal indul, hogy Evans és stábja betoppantak a módos Budapest melletti előváros egyik lakásába, ahol már várta őket Mészáros Imre, a Gój Motorosok vezetője. Az interjú némi emelt hanggal zárult rövidre, Mészárosnak nem tetszettek a kérdések, majd a lifttel lekísérte az újságírót, akivel – csak mellesleg, “információként” – közölte:

vannak Kanadában barátai, nem is akármilyenek, a Hells Angels maga.

Evans közölte vele, hogy ezt fenyegetésnek veszi, de Mészáros tagadta, hogy az lenne. Mellesleg el akarta érni, hogy az interjút ne közöljék. Nyomatékosításul a tolmácsnak is megírták e-mailben ugyanezt a fenyegetést.

Innen már a szokásos körök jönnek, pontokba szedve emeljük ki a lényeget: