Gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolnak egy 17 éves afgán menekültet Németországban

Az afgán fiatalt egy közlekedési videokamera felvételei alapján pénteken azonosították.
Kapcsolódó cikkek

Dieter Inhofer freiburgi államügyész szombaton jelentette be, hogy a kiskorúnak számító fiatal tavaly érkezett kíséret nélkül Németországba. Azzal gyanúsítják, hogy október 16-án a városban megerőszakolt és meggyilkolt egy 19 éves helyi egyetemista lányt.

A lány holttestét a freiburgi Dreisam folyóban találták meg. Halálát a hatóságok szerint fulladás okozta.

Az áldozat – mint arról a hatóságok beszámoltak – egy egyetemi partiról hajnalban kerékpáron tartott hazafelé, amikor az afgán fiatal a gyanú szerint rátámadt. A főügyész szerint a vizsgálat nyomán nyert DNS-minták azt bizonyítják, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésének helyszínén tartózkodott.

Az afgán fiatalt egy közlekedési videokamera felvételei alapján pénteken azonosították.

A gyanúsított egyelőre semmilyen nyilatkozatot nem tett. A hatóságok a többi között azt igyekeznek megállapítani, vajon a menekült és a fiatal nő ismerte-e egymást.

Az áldozat feltehetőleg német volt, de állampolgárságáról a jelentések nem tettek említést.

A rendőrség mintegy 1400 embert hallgatott ki az ügyben, és 1600 bejelentést vizsgált.

(MTI)