Leszedetné a kollégiumi szobák ajtaját az indonéz miniszter

Mert még a végén szexelnének egymással az azonos nemű diákok.

Az indonéz szociálisügyi miniszter szerint le kellene venni a kollégiumi szobákról az ajtókat, hogy az azonos nemű diákok ne szexelhessenek egymással. A politikus azután jutott erre a következtetésre, hogy ellátogatott egy elitegyetem kollégiumába, ahol ajtók híján nem titok, hogy mit csinálnak a lakók.

Ott nem kell aggódni a lehetőség miatt, hogy mit csinálnak a fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal. Láttam, hogy ez milyen hatékony, szerintem példaként szolgálhatna

– jelentette ki, nem kis felzúdulást kiváltva.

A demokratikus jogokért és békéért küzdő Setara Intézet nevű civil szervezet egyik vezetője azt mondta: semmi értelme az egész elképzelésnek. Az állam az erkölcsre hivatkozva uniformizálni akarja az emberek viselkedését és öntudatát – vélekedett.

Egy jakartai muszlim egyetem hallgatója szerint azért is problémás az elképzelés, mert nagyobbak lennének a biztonsági kockázatok, elszaporodnának például a lopások.

A Human Rights Watch jogvédő szervezet arra figyelmeztetett, hogy az indonéziai leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösség idén példa nélküli össztűz alá került kormánytagok és más közéleti szereplők részéről. (Reuters)

Címkék: indonézia