Új taktikát választott az Iszlám Állam

A terrorszervezet már nem Szíriába utazásra toborozza a vele rokonszenvező fiatalokat.
Kapcsolódó cikkek

A terrorszervezet korábban arra szólította fel a fiatalokat, hogy utazzanak Szíriába és csatlakozzanak a harcokhoz. Eric Van Der Sypt, a belga államügyészség szóvivője szerint mostanra változott a helyzet, az Iszlám Állam ugyanis már arra szólítja fel szimpatizánsait, hogy maradjanak otthon és kövessenek el Belgiumban halált és pusztítást okozó akciókat.

A szóvivő Het Nieuwsblad című lapnak adott interjújában elmondta, a toborzók tudják, hogy a kiskorúakat könnyű – de legalábbis könnyebb – radikalizálni.

A hatóságok ismeretei szerint az üzenetek címzettjei legtöbbször 16-17 évesek.

A toborzást a közösségi médián, gyakran a Telegram nevű üzenetküldő mobiltelefonos szolgáltatáson keresztül végzik.

A fiatalok ideológiailag könnyen átnevelhetők a közösségi oldalakon keresztül, és előbb vagy utóbb készek lesznek arra, hogy támadást vigyenek véghez

– figyelmeztetett a szóvivő.

A belga államügyészségnek nincs információja készülő támadásról, de komoly aggodalomra okot adónak minősítette az egyre sűrűbben érkező üzeneteket.

A lap korábban arról írt, hogy az Iszlám Állam rendszeresen küld üzeneteket Belgiumban élő, mintegy 300 szimpatizánsának konkrét utasításokkal vagy például házilag elkészíthető bombák gyártásáról szóló útmutatásokkal. (MTI)