Megkérte barátja kezét a London Pride melegfelvonuláson egy rendőr. Az éppen szolgálatot teljesítő rendőr párja igent mondott.
A Met rendőrség LGBT hálózata egy héttel a felvonulás előtt startolt, aminek az a célja, hogy jobban képviseljék a melegek jogait.
A hálózat elnöke azt mondta, évek óta megszületett már az ötlet, és most sok kemény munka után végre sikerült elérniük, hogy elindítsák.
Az új alkalmazottak képviselik majd a melegek jogait és támogatják őket.
Az eljegyzéstől sokan elérzékenyültek, elárasztották a jókívánságok az internetet.