Kim Dzsongun versenyt rendez húga kezéért

A győztes beházasodhat az ország leghatalmasabb családjába. A vesztesekkel nem tudni, mi történik.

Az észak-koreai diktátor nem bízza a véletlenre: egy verseny keretében óhajtja megtalálni húga, Kim Jo Dzsong számára az igazit. A Koreai Munkapárt központi bizottságába nemrég beválasztott Kim Jo Dzsong biztos lehet benne, hogy a lehető legjobb férjet kapja, hiszen bátyja maga választja a jelölteket, akik között megtalálhatja jövendőbelijét. A The Sun információi szerint a férjkeresésnek ezzel a módjával már próbálkoztak 2012-ben is, ám akkor a férjjelöltek közül senki nem bizonyult méltónak arra, hogy feleségül vehesse a húszas évei végében járó nőt.

Az ideális vőlegény 178 cm magas, a phenjani Kim Ir Szen Egyetem hallgatója vagy ott végzett és teljesített katonai szolgálatot.
A jövendőbeli arát, Kim Jo Dzsongot egyébként a hónap elején megtartott hetedik kongresszuson helyezték hivatalba, amit harminchat év után tartottak meg.
Egy dél-koreai lap értesülései szerint Dzsong kisasszony propaganda felelős lesz, ezen kívül a kinevezések és előléptetések is az ő hatáskörébe tartoznak majd. Kerítésben még lehet, hogy jobb is, mint bátyja, állítólag közreműködött Kim Dzsong és az amerikai kosárlabdázó Dennis Rodman barátságának elmélyülésében, aki már kétszer is járt Phenjanban.