Valószínűleg téves terrorriasztás miatt több órás késéssel szállt fel szombaton Bécsből egy Londonba tartó repülőgép.
Az Easyjet járatának felszállása előtt röviddel egy női utas riasztotta a személyzetet, mert azt gyanította, hogy a mellette ülő utas mobiltelefonján az Iszlám Állammal kommunikál. A meggyanúsított férfit azonnal leszállították, utána az egész gépet evakuálták és a fedélzetet, továbbá az összes csomagot még egyszer átvizsgálták.
A hatóságok semmilyen gyanús dolgot nem találtak, és több mint háromórás késés után engedélyt adtak a felszállásra. Ekkor már sem a meggyanúsított férfi, sem a személyzetet riasztó nő nem volt az utasok között. A hatóságok mindkettőjüket kihallgatták, a férfi mobiltelefonját pedig alaposan átvizsgálták.
Róla később csak annyit közöltek, hogy iraki állampolgár és Londonban tanul. Azt azonban állítólag még késő délután is vizsgálták, hogy van-e bármilyen kapcsolata az Iszlám Állammal. (MTI)