Fülöp király: továbbra is bíznunk kell magunkban

Újra megrázta a terror Európát, az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a merényletekért. Több tucatnyi halott van, az uniós vezetők szerint az európai értékeket érte támadás.

Fülöp belga király rövid nyilatkozatot intézett népéhez. Azt mondta: az ország mély gyászban van, és március 22-e nem lesz többé ugyanolyan, mint volt.

Fenyegetéssel találtuk szembe magunkat, de folytatjuk a dolgunkat közösen, higgadtan, magabiztosan és méltósággal. Továbbra is bíznunk kell magunkban, ebben rejlik az erőnk

– mondta.

Europress

Köszönetét és támogatását fejezte ki a mentésben résztvevők számára. „Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített” – közölte.