Nagy nap volt ez Trump számára

Trump és Clinton ma nagy győzelem elé néz. Percről perce az amerikai elnökválasztás nagy napjáról.

Bár még három államban nem hirdettek győztest, így is egyérleműen Donald Trump napja volt a szuperkedd. A 11 most szavazó államból hatot biztosan megnyert, és jól áll Vermontban is, ahol John Kasich szorongatja, egy rendkívül szoros versenyben. Cruz két mai győzelemmel zárta a versenyt, és Rubiónak is sikerül végre nyernie Minnesotában.

Külön figyelemre méltó, hogy Trump képes volt az élen végezni a déli, konzervatívabb államokban, és olyan mérsékeltebb szavazókkal teli észak-keleti államokban is, mint New Hampshire és Massachusetts. Az elmúlt fél évszázadban a jelöltek, akik nyertek ott, ahol most Trump, végül elnyerték a republikánus elnökjelöltséget.

A Trumptól rettegő pártvezetés most nagyon elkezdhet izzadni. A mai nap után ugyanis már egyértelműen a milliárdos üzletmeber számít a legesélyebbnek a republikánus elnökjelölti cím megnyerésére. Főleg annak köszönhetően, hogy egy vetélytársa sem adta fel a versenyt – még Ben Carson sem(!) – és a Trump-ellenes szavazatok továbbra is meg fognak oszlani a többi négy jelölt között.

Donald Trump újságírók előtt beszél a szuperkeddi győzelmek után

Jelen állás szerint egyre nagyobb annak az esélye, hogy már csak a nyári elnökjelölő gyűlésen derül majd csak ki, ki lesz az, aki a republikánusokat harcba viheti novemberben a demokrata jelölttel szemben, aki szinte biztosan Hillary Clinton lesz.