Viccet csinált a rendőrségből az egyiptomi humorista

Sádi Huszein rengeteg fenyegetést kapott, börtönbe is kerülhet, azt írta: retteg, de továbbra is a saját feje után megy.

Idén nem lehetett tüntetni Egyiptomban a Hoszni Mubarak három évtizedes elnökségének véget vető forradalom évfordulóján, egy ellenzéki humorista viszont ironikus akciót hajtott végre a Tahrir téren. Ezen a napon ünneplik Egyiptomban a rendőrséget is, sőt, az öt évvel ezelőtti felkelés pont a rendőrség napján robbant ki, mert a népharag egyik legfőbb kiváltó oka a rendőri brutalitás volt.

Sádi Huszein videofelvételt tett közzé, melynek elején az látható, hogy fiatalok óvszereket fújnak fel, amire azt írják, hogy „Egyiptom ifjúságától a rendőrségnek január 25. alkalmából”. A következő jelenetekben ölelgetik, csókolgatják a Tahrir teret biztosító rendőröket és átnyújtják nekik a felfújt óvszereket, amit mosolyogva fogadnak.

Az egyik jelenetben az látható, hogy a tüntetések feloszlatására használt félkatonai szervezet tagjai előtt egyiptomi zászlókat lengetve kiabálják Abdel-Fattáh esz-Szíszi minden beszédét záró szlogenjét: „éljen Egyiptom”, a szervezet tagjai pedig mit sem sejtve, nevetve integetnek a kamerába.

A videót eddig több mint 1,7 millióan látták. A konzervatív egyiptomiak felháborodtak, van, aki Huszein és társai kivégzését követelik. Több keresetet is beadtak ellenük a rendőrség megsértésének vádjával, amiért fél év börtön és pénzbírság is járhat.

Az egyik résztvevő színász, Ahmad Málek több tévéműsorban is bocsánatot kért, megriadva az ellenséges bírálatoktól. Máleket a színészszövetség fegyelmi bizottsága is beidézte, az ország egyik népszerű színésze, Ahmed Bedír pedig bejelentette, hogy kiszáll egy produkcióból, melyben vele együtt szerepelt volna.

Huszein viszont kiállt tette mellett. Azt írta: az idei január 25-i ünneplés hatalmas biztonsági jelenlét és a megmozdulások elnyomása mellett folyt. „Nálatok vannak a fegyverek, tiétek a hatalom és a törvény. Mi viszont vicceket, rövid videókat csinálunk a fegyvereitekből. Ti ezért elhurcolhattok, vagy fényes nappal megölhettek bennünket, viszont létünket nem tudjátok letagadni, mint ahogy azt sem, hogy csupán egy vicc vagytok, egy hülye vicc. Rettegek, de továbbra is a saját fejem után fogok menni” – írta, hozzátéve, hogy úgy érzi, nem sokáig marad szabadlábon. (MTI)

Címkék: egyiptom