Marokkóban letartóztattak egy belga nemzetiségű gyanúsítottat, aki összefüggésbe hozható a 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadással – írja a BBC News.
A Reuters szerint az őrizetbe vett férfi marokkói gyökerekkel is rendelkezik és Szíriában harcolt az al-Kaidával szövetséges al-Nuszra front harcosaként mielőtt csatlakozott volna az Iszlám államhoz.
Az eddigi információk alapján a párizsi terrorakciót legalább részben a belga fővárosból, Brüsszelből tervezték meg. A belga rendőrség több embert is letartóztatott a nyomozás során.
A minisztérium tájékoztatása szerint
Az egyik saint-denis-i öngyilkos merénylővel együtt utazott Szíriába
– derül ki a rabati belügyminisztérium közleményéből.
A tárca azt is tudatta, hogy a gyanúsított kiképzést kapott különféle fegyverek használatából és gerilla-hadviselésből, Szíriát Törökországon keresztül hagyta el, majd Németországon, Belgiumon és Hollandián keresztül jutott el Marokkóba.
A párizsi terrortámadás elkövetői közül többen marokkói származású belgák voltak, így az akció kitervelője, Abdelhamid Abaaoud is, akit Marokkóból származó információk segítségével sikerült felkutatniuk a francia hatóságoknak pár nappal a merényletet követően. Korábban Abaaoud is dzsihadistaként harcolt Szíriában. A nyomozók szerint a most elfogott gyanúsított is ott került vele kapcsolatba.
A támadásokkal közvetlen kapcsolatba hozható gyanúsítottak közül keresik még Szalah Abdeszlamot és Mohamed Abrinit.