Letartóztatták az Iszlám Állam ellen harcoló holland férfit

Akár gyilkosságért is elővehetik, mert magánemberként ment Szíriába.

Letartóztattak egy egykori holland katonát, aki részt vett Szíriában az Iszlám Állam elleni harcokban. A 47 éves férfit pénteken állították bíróság elé Rotterdamban, és úgy engedték el, hogy le kellett adnia útlevelét, megelőzendő, hogy visszatérhessen a háborús övezetbe.

A férfi a gyanú szerint a Kurd Népvédelmi Egységek oldalán harcolt, és köze lehetett az Iszlám Állam több katonájának megölésében. A holland ügyészség szerint hiába voltak a terrorszervezet tagjai, akiket megölt, a holland törvények szerint tette gyilkosságnak minősülhet, mert magánemberként vett részt a harcokban. Ugyanakkor további vizsgálatokra van még szükség, hogy kiderüljön, milyen harci cselekményekben működött közre a holland exkatona. (The Washington Post)