Németországban fogták el az öt ember haláláért felelős szíriait

Embercsempészként indított útnak menedékkérőket az Égei-tengeren, egy csónak felborult.

Németországban őrizetbe vettek egy szíriai menedékkérőt, aki a gyanú szerint embercsempészként felelős öt ember haláláért. A 37 éves férfit a többi menedékkérő feljelentése alapján vették őrizetbe Berlin közelében.

A gyanú szerint a férfi április 21-én, éjjel indított útnak a török partoktól Görögország felé egy fából készült csónakot nyolc szíriai menekülttel és két embercsempésszel. A tengeren vihar volt, a csónak motorja félúton leállt, majd a nagy hullámzástól felborult a csónak, Az utasok 13 órán keresztül hánykolódtak a vízben, öt embert sikerült kimenteni, kettőnek a holttestét találták meg, hárman azóta se lettek meg.

A túlélők és az áldozatok hozzátartozói nyomozásba kezdtek, kiderítették a feltételezett embercsempész nevét és megtudták róla, hogy Görögországban embercsempészetért letartóztatták, majd kaució fejében szabadlábra helyezték. Ezután feljelentést tettek. A német hatóságok kiderítették, hogy a férfi augusztusban menedéket kért Németországban, ott él feleségével és négy gyermekével. Terrorelhárítók vették őrizetbe, mert arról értesültek, hogy fegyver lehet nála. Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat. (MTI)