Így nézett ki Hirosima alig néhány hónappal az atombomba ledobása után

Az amerikai hadsereg néhány operatőre által készített felvételek a romok közt hasznosítható dolgok és étel után kutató gyerekekkel igen megrázóak.

Az 1946 márciusában és áprilisában készített felvételekből tizenhét percnyi felvétel sajnos néma, de így is tökéletesen átadja az első atombomba által a földdel egyenlővé tett városban uralkodó elképesztő állapotokat, a képek pedig narráció, vagy hang nélkül is magukért beszélnek.

Négy gyerek és egy keresztény pap egy romos épület által nyújtott árnyékban

Ima a csontokat és hamvakat tartalmazó faládák előtt – a bomba a robbanása utáni percekben legalább 70 ezer ember halálát okozta, de a sugárbetegség miatt a következő hónapokban még további 20-70 ezerrel csökkent a város eredetileg 340 ezres lakossága.

Kutatás a romok közt – a talált tárgyakat vagy élelmeket a megtaláló család hasznosította, vagy eladta

A nagyobb méretű, még hasznosítható tárgyakat a törmelékhalmok közt riksákkal szállították a földdel egyenlővé tett város nincstelen lakóinak menedéket nyújtó barakkok felé

A felépült barakkok, melyek környezetében az élet ment tovább

A Nori nevű japán tengeri alga szárítása

A japán katonák is segítettek a romeltakarításban