Az Amnesty International a határlezárás és a kitoloncolás ellen

16 bombát dobott le a Rakkára a francia légierő. Az Egyesült Államokban már 26 tagállam jelezte, hogy nem kívánnak bevándorlókat fogadni. Eddig három öngyilkos merénylőt sikerült azonosítani, több gyanús név kering, egy embert pedig keresnek.

Az Amnesty International szerint az Európai Unió külső határainak lezárása, a kerítésépítés, a kitoloncolás számos emberi jogi jogsértésre ad lehetőséget, holott az unió képes lenne arra, hogy az Európába már megérkezett százezrek védelmében bevezessen egy sor megvalósítható és gyakorlatias intézkedést.

A Kerítések, félelem: Európa törekvése a menekültáradat megfékezésére (Fear and Fences: Europe’s approach to keeping refugees at bay) című jelentésében azt írja, hogy az országhatárok lezárása rossz bánásmódnak tette ki és életveszélyes tengeri utazásokra késztette a menekülteket.

A szervezet másik jelentése, amely az Európa menekültválsága: Akcióterv (Europe’s Refugee Crisis: An Agenda for Action) címet viseli, feltárja, hogy az EU tagországai mintegy 175 millió euró felhasználásával összesen több mint 235 kilométernyi kerítést húztak fel az EU külső határain, ezen belül egy 175 kilométer hosszú kerítést a magyar-szerb határon, egy 30 kilométeres kerítést a bolgár-török határon, amit további 130 kilométerrel terveznek meghosszabbítani, 18,7 kilométernyi kerítés épült Spanyolország marokkói enklávéi, Ceuta és Melilla határain, valamint egy 10,5 kilométeres kerítés az Évrosz régióban, a görög-török határ mentén.

Az EU-nak nem szabadna a menekültek és migránsok jogait nem tisztelő országokhoz fordulnia, csak hogy azok elvégezzék helyette a piszkos munkát. A szomszédos országokat inkább menekültügyi és befogadórendszereik fejlesztésében kellene segíteni

– vélekedett John Dalhuisen.