Szerb miniszter: nem utasíthatjuk Magyarországot, hogy legyenek humánusak

És arra se, hogy viselkedjünk úgy, mintha az EU tagjai lennénk.

Szerbia nem utasíthatja semmire Magyarországot, így arra sem, hogy kinyissanak vagy lezárjanak egy határátkelőt – mondta Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter kedden Horgoson. Hozzátette: arra sem utasíthatják a magyar államot, hogy humánusak legyenek és viselkedjenek úgy, mintha az Európai Unió tagjai lennének.

A szerb-magyar határon, Horgosnál ezrével várakoznak a menekültek, akiket már nem engednek be Magyarországra. „Ezek az emberek a hivatalos átkelőt akarják használni” – mutatott rájuk a miniszter. „Milyen más lehetőségeik vannak? Embercsempészet? A kerítés átvágása?” – tette fel a kérdést Vulin.

A miniszter elmondta: Szerbia ellátja az embereket élelmiszerrel, vízzel, ruhával és a szükséges tisztálkodó eszközökkel, valamint ha szükség lesz rá, akkor kisebb ideiglenes befogadó központokat nyitnak számukra a vajdasági településeken.

A tárcavezető korábban arról is beszélt, hogy a magyar kormány nem egyeztetett Szerbiával arról, hogy mi fog történni a határvédelmi szigorítások után.

Címkék: szerbiamenekültek