Kivégzési őrület van Iránban

Példátlanul sok embert végeznek ki az országban, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint, amely úgy tudja, hogy az év eleje óta közel 700 halálos ítéletet hajtottak végre a perzsa államban.

A londoni székhelyű csoport arról számolt be csütörtökön, hogy Iránban 2015. január 1. és július 15. között 694 embert végeztek ki, és ez példátlanul nagy szám a korábbi adatokhoz képest. Az iráni hatóságok ezzel szemben hivatalosan 246 kivégzés végrehajtását erősítették meg idén július 15-ig bezárólag.   

Iránban rövidesen meg fogja haladni a kivégzések száma a tavalyi egész éves adatot, ha a halálbüntetések végrehajtása “ebben a sokkoló ütemben” folytatódik – mutatott rá Said Boumedouha, az AI közel-keleti és észak-afrikai programjának felelőse. A hivatalos iráni adatok szerint tavaly 289 embert végeztek ki, az AI azonban legalább 743 kivégzésről tud.

A New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet eközben Szaúd-Arábiát vádolta azzal, hogy “halálkampányt” folytat, hiszen több mint 100 embert végzett ki 2015 első felében, vagyis többet, mint a tavalyi év egészében.

Az AI szerint azonban Irán Szaúd-Arábiával ellentétben még csak szünetet sem tart, és az iszlám böjti hónap, a ramadán idején is legalább 4 ember ellen hajtott végre halálos ítéletet. A londoni jogvédő csoport külön nehezményezi azt, hogy Iránban olyan bíróságok mondják ki a halálos ítéletet, amelyek “nem függetlenek és nélkülözik a pártatlanságot is”.

Az Amnesty International szerint nem világos, miért emelkedett idén ilyen mértékben a kivégzések száma Iránban, annyi azonban bizonyos, hogy a halálos ítéletek többségét kábítószerrel kapcsolatos bűnügyekben mondták ki.