Elfogadták a melegházasságot az amerikai presbiteriánusok

Hosszú vitára tettek pontot azzal, hogy egy keddi szavazással egyenlőnek fogadták el a melegek és heteroszexuálisok házasságát. Az egyházon belül komoly töréseket okozott a kérdés, sok idősebb tag távozott, és volt bőven ellenszavazat is.
Kapcsolódó cikkek

Három évtizedes parázs vita után az amerikai presbiteriánus egyház forradalmi döntést hozott: alapokmányukban a férfi-nő házassággal egyenértékűnek ismerték el az azonos nemű párok házasságát is – írja a New York Times. Erről az egyház 171 regionális testülete döntött, így mostantól a házasság definíciója nem “egy férfi és egy nő”, hanem “két ember, hagyományosan egy férfi és egy nő” kapcsolata lesz.

A keddi szavazásra sok presbiter nem jött el, 87-en mellette, 41-en ellene szavaztak. Brian D. Ellison, a Presbiteriánusok Szövetségi Hálózatának főigazgatója elmondta, még mindig vannak bőven ellentétek az 1,8 millió követővel rendelkező egyházon belül a kérdésről, de jó látni, hogy ennek ellenére is egységesek.

Ez persze enyhe túlzás, a melegek felé való nyitás miatt sok közösség és hívő is elpártolt tőlük, főleg az egyházban aktív idősebb, konzervatívabb hívők. Maradtak azonban az egyházon belül keményvonalasok, akik állítják, nem a melegek ellen vannak, csak az ellen, hogy az egyház meghajolt a kulturális elvárások előtt és félreértelmezi a Szentírást. “Biztosan látni fogunk még egy hullámot, egy méretes hullámát a távozó konzervatív tagoknak” – mondta erről Paul Detterman, az egyház egy szintén konzervatív csoportjának vezetője.

Amerikában jelenleg az Episzkopális Egyház, Krisztus Egyesített Egyháza, a Kvékerek, az Egyházak Unitárius Univerzalista Szövetsége, illetve a zsidó egyház reformista és konzervatív szárnya fogadta el a melegek egyenlő jogait. A metodistáknál régóta folyik a vita erről, mivel azonban egyre nagyobb az afrikai tagságuk, kevés esély van arra, hogy a hagyományokhoz jobban ragaszkodó térséggel le tudnák nyeletni a melegházasságot.