Elfogták a francia zsidó temetőt meggyalázó tinédzsereket

Az egyikük feladta magát, és elárulta a többieket, amikor megtudta mekkora bajt okoztak, amikor 250 sírt felforgattak a kelet-franciaországi Sarre-Union zsidó temetőjében.
Kapcsolódó cikkek

A 15 és 17 év körüli fiatalok csütörtökön gyaláztak meg 250 zsidó sírt. Mind az öt fiatal az elzászi régióból származik, egyiküknek sem volt még dolga a rendőrséggel – jelentette be Philippe Vannier ügyész.

Korábban is voltak hasonló esetek

A francia kormány vasárnap közölte, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőjében több mint kétszáz sírt gyaláztak meg. A bűncselekményt a zsidó közösség vezetőin kívül Francois Hollande államfő és Manuel Valls miniszterelnök is elítélte. Egyébként ő hétfőn még azt közölte, hogy nem lehet tudni, kik voltak az elkövetők. Ezt követően jelentkezett az egyik fiatal elkövető a csendőrségen – jelezte az ügyész.

Nem ez az első alkalom, hogy Sarre-Union zsidó temetőjét meggyalázták: 1988-ban mintegy hatvan, 2001-ben pedig 54 zsidó sírt rongáltak meg.

Az ügyész megerősítette, hogy a legjelentősebb károk a sírok és az oszlopok helyükből való kiforgatásával keletkeztek. Néhány kriptát is felnyitottak a rongálók, de a holttestekben nem okoztak károkat. A zsidó deportálás áldozatainak emlékművét, amely a temető bejáratánál található, viszont megrongálták.

Nagyon megviselték az események

“Ma délelőtt egy fiatalember megjelent Sarre-Union csendőrségén, hogy feladja magát, miután elmondása szerint részt vett a bűncselekményben. Más fiúkat is bevádolt. Összesen öten voltak, mind kiskorúak” – fogalmazott az ügyész. Elmondása szerint a kamaszokat nagyon megviselte az események következménye, és az is, hogy őrizetbe vették őket.

Franciaországban 25 éve ez volt a legjelentősebb zsidó temetői sírgyalázás, 1990-ben a dél-franciaország Carpentrasban bőrfejűek rongáltak meg egy temetőt.

A Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsa (CRIF) szerint tavaly megduplázódott az antiszemita cselekmények száma az előző évhez képest, ezen belül pedig az erőszakos cselekmények aránya 130 százalékkal nőtt.