Kilencven évvel kivégzése után hamvasztották el a fejét

Kutatási célból 1924 óta formalinban őrizték egy németországi kannibál sorozatgyilkos fejét.

Fritz Haarmann legalább 24 fiatal férfit ölt meg az első világháború utáni években, akik szexpartnerei voltak. Az áldozatok egy részének testéből evett is. 1924 végén guillotine-nal lenyakazták, formalinban tartósított feje pedig a göttingeni igazságügyi orvostani intézetbe került kutatási célra, mivel – főként a nácizmus idején – azt tartották, hogy a bűnözőket fel lehet ismerni fejformájukról, arcvonásaikról.

Az intézet professzora szerint a fejnek nem volt tudományos értéke, a preparátumot elzárva tartották, noha többen kérték az intézettől, hogy megnézhessék a fejet. Az evangélikus felekezetű sorozatgyilkos hamvainak elhelyezéséről az egyházzal egyeztettek.

A gyilkos történetét 1995-ben filmen is feldolgozták, H – a hannoveri gyilkos címmel.

Címkék: Németország