Nem adják fel a japán búvárok felkutatását Balin

A szombati rossz időjárás után vasárnap reggel újrakezdődtek a kutatások Indonéziában a hét nő után, akik két nappal korábban tűntek el.
Kapcsolódó cikkek

A hét japán nő – öt búvár és két oktató – a Bali délkeleti partjaitól mintegy 20 kilométerre fekvő Nusa Penida szigetnél merültek alá oxigénpalackkal. Miután délután a harmadik merülés után nem jöttek fel a felszínre, bérelt hajójuk kapitánya riasztotta a rendőrséget.

Hajóval, helikopterrel keresik őket

Szombat délután fel kellett függeszteni a kutatást a kedvezőtlen időjárás miatt, ugyanis szakadt az eső és erős volt a szél. Vasárnap reggel egy nagy hajóval és egy helikopterrel tértek vissza a mentőalakulatok, hogy megpróbáljanak a búvárok nyomára akadni.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Bali rendőrségi szóvivője cáfolta azokat a korábbi értesüléseket, miszerint szombaton találtak egy holttestet.

Tapasztalt búvárok

Japán kormányzati tisztségviselők közölték, hogy mind a hét búvár tapasztalt, mindegyikük legalább ötven búvártúrán van túl. A csapat tagjai közül a legidősebb 59, a legfiatalabb 27 éves.

A hajó kapitánya elmondta, hogy délután egy órakor a Kristály-öbölben (Crystal Bay) merültek le a japán búvárok, és azóta nem látta őket. Ez a térség kristálytiszta vizéről, valamint gyors áramlatairól ismert. Sokszor előre kiszámíthatatlan az áramlások iránya, ezek menet közben irányt válthatnak, akár lefelé vagy fölfelé is.

Címkék: búvár