Lemondanának mandátumukról a görög újnácik

Az Arany Hajnal görög neonáci párt 18 parlamenti képviselője burkoltan azzal fenyegetőzött, hogy lemond mandátumáról. Márpedig emiatt időközi választást kellene kiírni helyük betöltésére, és e választás kampánya csak még bonyolultabbá tenné a helyzetet a súlyos gazdasági és társadalmi gondokkal küszködő országban.
Kapcsolódó cikkek

A párt ellen nyomozás folyik annak kiderítésére, hogy szervezeti szinten is köze volt-e a Pavlosz Füszasz antifasiszta rapper meggyilkolásához. Füszasz megölésével a párt egyik 45 éves hívét gyanúsítják.

Fotó: AFP/STR

“Minden alkotmányos eszközt fel fogunk használni politikai becsületünk védelmére. Mindenféle forgatókönyv lehetséges. Ha az ország a bizonytalanság örvényébe kerül, akkor ezért a felelősség azokra hárul majd, akik az Arany Hajnalt vádolják, nem pedig ránk” – jelentette ki Nikosz Mihaloliakosz, a párt vezetője csütörtök este a parlamentből távozóban.

Az Arany Hajnal tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, és politikai lejárató kampányt gyanít az ügy mögött. A gyilkosság azonban viharos reakciókat váltott ki a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiban, több görög városban összecsaptak a rendőrök és a tüntetők a hét elején.

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a gyilkosság óta harmadával csökkent az Arany Hajnal támogatottsága.