Autista lehet New York-i metrótolvaj

Nagy valószínűséggel enyhe autizmustól szenved az a férfi, aki mániákusan lopkodott metrószerelvényeket, buszokat New Yorkban.
Kapcsolódó cikkek

A 49 éves Darius McCollum az amerikai nagyváros tömegközlekedésének megszállottja: már nyolc esztendősen betéve tudta az összes metróvonal összes állomását, ám ahelyett, hogy elment volna metrókocsi-vezetőnek, inkább imposztorkodott. Ennek oka, hogy nem sikerült letennie a szakvizsgát, no meg az is, hogy ha sikerült volna, akkor sem alkalmazzák.

Nem veszünk fel olyat, aki korábban szerelvényt lopott tőlünk – mondta a New York-i tömegközlekedési hatóság szóvivője. A “metró- és buszkleptomán” férfi 15 évesen vezetett először metrószerelvényt. Hat megállónyit sikerült neki a mutatvány, miközben az utasok semmit nem észleltek. Ezután jó párszor megismételte a dolgot, eddig 29-szer tartóztatták le, élete harmadát rács mögött töltötte.

Legutóbb „nagy szerelméhez”, a metróhoz hűtlenül egy autóbusz ellopásáért kattant csuklóin bilincs. 15 évet kaphatott volna visszaeső múltja okán, ám legfeljebb ötöt fog, mert ügyvédjének sikerült szakorvosi véleménnyel igazoltatnia, hogy védence Asperger-szindrómás, amely az autizmus egy enyhe válfaja. McCollum pedig megígérte, hogy gyógykezelésnek veti alá magát.

Címkék: metrómetrótolvaj