Heroint hányt a zsaruk elé

Tizennégy zacskónyi anyag került elő egy amerikai férfi szervezetéből, akinek egyébként csak a kocsiját ellenőrizték a rendőrök.
Kapcsolódó cikkek

A New Jersey állambeli Riverdale rendőreit egy áruház parkolójába, egy a kocsijában heroinozó férfihoz hívták ki. A 24 éves úriember a Cody Larson névre hallgat, ráadásul annak az áruháznak az alkalmazottja, melynek parkolójában épp “jól érezte” magát.

Larson állítólag egy szóval sem tagadta a heroinozást, és tekintettel arra, hogy a szemtanúk szerint a járőrkocsi megérkezésekor valamit lenyelt, a rendőrök a kocsi átvizsgálása mellett döntöttek.

Ekkor történt az, hogy a férfi szó szerint a hatóságok lába elé hányta az összes bizonyítékot. Természetesen azonnal letartóztatták, hiszen a kábítószeres visszaélések mellett a bizonyítékok eltüntetésével és nyilvántartásba nem vett gépjármű használatával is vádolják.