Őrizetben a szélhámos nagymama

Letartóztattak egy 84 éves bolgár nagymamát, aki tagja volt egy olyan bandának, amely telefonon keresztül csalt ki pénzt idős, kiszolgáltatott emberektől.

A csalásnak ez a formája nagyon elterjedt Bulgáriában – közölte szerdán a délnyugat-bulgáriai Kusztendil város rendőrsége. A szélhámos bandában “futárként” tevékenykedő idős nő december óta három csalásban vett részt és összesen 3300 levát (mintegy félmillió forintot) szedett ki gyanútlan öregekből.

Vasárnap 800 levát (118 ezer forintot) próbált kicsalni egy nyugdíjas asszonytól. A kiszemelt áldozatot egy férfi magát hivatalnoknak kiadva telefonon arról értesítette, hogy az unokája egy autóbalesetben megsebesített egy roma gyereket és 800 levát kért azért, hogy megóvja unokáját a rendőrségi eljárástól. A nyugdíjas asszony azonban még idejében szólt a rendőrségnek.

Néhány órával később egy férfi vált hasonló csalás áldozatává, de ő is idejében értesítette a hatóságokat. A 84 éves nőt tetten érték és letartóztatták, miközben 2000 levával (mintegy 300 ezer forinttal) károsította meg a férfit. A vizsgálat folyamatban van, a bűnözőcsoport másik négy tagját még keresik.

Bulgáriában a korrupció különösen elterjedt, ezért működnek jól az ilyen fajta csalások. 2012-ben az előző évhez képest 30 százalékkal nőtt a telefonon elkövetett szélhámosságok száma – jelentette ki Zlatka Pandikova, a rendőrség munkatársa, hozzátéve, hogy hat bűnbanda mintegy 70 tagját tartóztatták le.

A múlt év első kilenc hónapjában 309-en jelezték a rendőrségnek, hogy furcsa hívásokat kaptak, ezzel szemben 2011 hasonló periódusában még “csak” 210 kétes telefonhívást jelentettek.

Címkék: Bulgárianagymama