Wallenberg “nem valami zöldfülő, naiv fickó volt, aki a semmiből kezdte (akcióját) Budapesten – közölte két amerikai kutató. Susanne Berger és Vadim Birstein elmondásuk szerint olyan új anyagokra bukkantak, amelyek azt bizonyítják, hogy Wallenbergnek már azt megelőzően kiterjedt kapcsolatai voltak a svéd döntéshozókkal és a magyar ellenállással is, hogy 1944-ben Budapestre küldték. Úgy tűnik, hogy bizonyos körökből nagyon erős nyomás volt tapasztalható (kinevezésére)” – mondták el a kutatók az AP amerikai hírügynökségnek.