Maximalizálják a tanárok fizetését a románok

Felső határt szab a román kormány a pedagógusok fizetésének egy olyan törvénytervezettel, amely egységesíti a különböző kategóriájú tanári állásoknak megfelelő bérszínvonalat - jelentette be pénteken Emil Boc miniszterelnök.

A Boc-kormány legutóbbi ülésén első olvasásban tárgyalt arról a törvénytervezetről, amelynek révén a kabinet véget akar vetni a pedagógusok bérezése kapcsán felmerült jogi vitáknak.

2008-ban ugyanis a román parlament a választási kampányban megszavazta a pedagógusok fizetésének 50 százalékos emelését. Ezt a kormány szinte azonnal hatályon kívül helyezte, és egy újabb rendeletet fogadott el, amely 17 százalékra korlátozta a béremelést. Kiderült ugyanis, hogy nincs elegendő pénz az államkasszában az 50 százalékos növeléshez, amit a parlament akkor nem volt hajlandó tudomásul venni.

A kormányrendeletet azonban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság, ami számos tanárt arra késztetett, hogy a bíróságon szerezzen érvényt az 50 százalékos béremelésnek.

Boc elmondta, hogy a bíróságokon különböző ítéletek születtek, így azonos bérkategóriába eső tanárok között jelentős jövedelembeli különbségek alakultak ki. Emiatt van szükség a méltányosság szempontját figyelembe vevő, egységesítő törvénytervezetre.

Az oktatási minisztérium szerint több mint 10 ezer pedagógus nyerte meg bíróságon az 50 százalékos béremelésért indított pert. Boc viszont hangsúlyozta, hogy az állam képtelen kifizetni a bíróság által megítélt emelt fizetéseket, hiszen ez félmilliárd euró plusz terhet jelent csak 2011-ben, amire a kormánynak nincs fedezete a költségvetésben.

Victor Ponta, a legfőbb román ellenzéki politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy törvénnyel nem lehet felülírni bírósági ítéleteket. Ha a kormány valóban elfogadtatja ezt a törvénytervezetet, akkor “mélységesen alkotmányellenes” cselekedetet követ el – hangoztatta Ponta. A kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) politikusai viszont azzal érvelnek, hogy a bérezési politikát csakis a kormány állapíthatja meg, és ebbe nem szólhatnak bele a bíróságok.

A román gazdaságot keményen sújtó pénzügyi válság nyomán tavaly júliusban a kabinet 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazottak fizetését. Az év elejétől a közszférában dolgozók visszakaptak 15 százalékot, és a román vezetők remélik, hogy 2012-től a jövedelmek ismét elérik a 25 százalékos csökkentés előtti szintet.

Címkék: külföld