Alkudozna Kadhafi

Moammer Kadhafi keresi a módját annak, miként állapodhatna meg távozásáról a lázadókkal - értesült az al-Dzsazíra hírtévé. A líbiai vezető így engedne a felkelők nyomásának, akik már ellenőrzésük alatt tartják Kelet-Líbiát. Mivel leállt a termelés a térségbeli olajfinomítókban, egy héten belül elfogy az üzemanyaguk, kérdés, meddig tartanak ki.

Az al-Dzsazíra úgy tudja, Kadhafi javasolta a parlament ülésének összehívását, amelyen kidolgoznák a felkelők képviselőivel, hogy bizonyos garanciák fejében miként mondana le a hatalomról.

Kadhafi garanciát kér a biztonságra

A csatorna szerint Kadhafi a felkelők kezén lévő keleti országrészt irányító ideiglenes tanácsnak – feltehetőleg a Bengáziban megalakult Líbiai Nemzeti Tanácsnak – tette az ajánlatot. A katari hírtévé tanácsbeli forrásaitól úgy értesült, Kadhafi lemondásáért cserébe személyes, illetve családja biztonságára vonatkozó garanciákat kért, és ígéretet arra, hogy nem állítják bíróság elé.

Nem kérnek Kadhafi ajánlatából

Az al-Dzsazíra tudósítóját Bengáziban úgy tájékoztatták, hogy a tanács elutasította az ajánlatot, mert az Kadhafi “méltóságteljes visszavonulásával” érne fel, amely sértené a Kadhafi-rendszer áldozatainak emlékét.

A pénzkérdés akadály

A Reuters brit hírügynökség a tanácshoz közelálló forrásból úgy tudja, az egyik javasolt megoldás szerint Kadhafi átadná a hatalmat a parlament elnökének és “bizonyos garantált pénzösszeg” fejében elhagyná az országot. A forrás szerint a pénzkérdés a tanács szemében komoly akadálya az esetleges egyezségnek. A tanács egyik szóvivője közölte, hogy nem tud ilyen ajánlatról.

Kimerülnek az olajkészletek

Egy dubaji lap,a Gulf News pedig a lázadók helyzetéről tudósított. Azt írta, egy héten belül elfogy az üzemanyag a felkelők ellenőrzése alatt álló Kelet-Líbiában. Ezt az ellenzéki “átmeneti kormány” szóvivője is megerősítette.

Az újság azt is kiderítette, hogy a kelet-líbiai olajkutaknál még folyik a termelés, de a térségbeli olajfinomítók leálltak. Ezért a lázadók azt fontolgatják, hogy külföldről – például olaszországi olajfinomítókból – szerzik be az üzemanyagot. Ha ez sikerül,
folytatni tudják a harcot a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű katonák ellen.

Címkék: külföld